2016. május 4., szerda

NYOLCVANMILLIÓ TÖRÖK SZABADON UTAZHAT EURÓPÁBA

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Lowoa

2016.05.04.


Az Európai Bizottság szerdán javasolni fogja az Európai Unió és Törökország közti vízummentesség életbeléptetését. A BBC jelentése szerint ezért cserébe Ankara olyan jelképes lépéseket kell tegyen, mint a szólásszabadság helyzetének javítása, és a kisebbségek jogvédelme.
Március közepén az Európai Unió és Ankara megállapodott abban, hogy Törökország visszaveszi az EU területére érkező migránsokat, cserébe az általa elhelyezett szíriai menekültek átvételéért, egy-egy arányban. Az EU ennek jegyében kilátásba helyezte a vízummentesség megadását Törökország számára, amit – mint kiderült – korábban a török államfő zsarolásokkal próbált kierőszakolni az európai vezetőktől. Annak ellenére, hogy Törökország nyilvánvalóan nem tartja be az uniós normákat, az Európai Bizottság továbbra is elkötelezett az irányba, hogy minden török állampolgár korlátozások nélkül beutazhasson az Európai Unióba.
A hírügynökség szerint Törökország már “tett előrelépéseket” az EU által megfogalmazott követelmények terén, az Európai Bizottság pedig egy hónapon belül elkészíti a jelentést, ami mindezt hivatalos formában kimondja. Az Európai Parlament júniusban szavaz a vízummentesség kérdéséről.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.