2016. május 15., vasárnap

PÜNKÖSD A KOMMUNIKÁCIÓ ÜNNEPE

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.05.15.


Pünkösd egy "anti-Bábel-történet", a kommunikáció ünnepe: a Szentlélek kiáradása után azok is szót értenek, akik addig nem. "Ki kell állni a nyilvánosság elé, vállalni kell a véleményünket akkor is, ha esetleg nem népszerű, és segíteni kell az embereket a megértésben" - nyilatkozta Fabinyi Tamás evangélikus püspök pünkösd alkalmából a Magyar Nemzet című napilapnak.

Az egyházi veztető hangsúlyozta: A mai magyar társadalom legnagyobb nyomorúsága a korrupció, a keresztény embernek tennie kell ez ellen.

"Szeretném, ha az emberek gondolkodásában az értékek lennének középpontban, és nem az érdek" - fogalmazott az interjúban a püspök, aki szerint az egyházaknak állást kell foglalniuk fontos közéleti kérdésekben, de nem pártpolitikai szinten.

– A kormányzó párt többsége, a kabinet tagjai és maga a miniszterelnök is kereszténynek vallja magát.
– Legyenek jó keresztények! - mondta az evengélikus püspök.


A teljes intejút változtatás nélkül közöljük:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.