2016. május 15., vasárnap

TABUSÍTOTT ALKOHOLIZMUS

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: kardostamas
2016.05.15.


Óvatos becslések szerint is minden ötödik kamasz nő fel alkoholproblémával küzdő szülők gyerekeként. A téma a jelenség elterjedtsége ellenére is tabunak számít, így a kamaszok segítségkérés helyett jobb híján megpróbálnak szüleik helyett is szülők lenni. A H52 és a Kék Pont most közös csoportot indított az érintett tinédzserek számára. Békési Tímea ötletgazdával, valamint Kormos Piroska és Lovizer Dániel csoportvezetőkkel beszélgettünk az épp induló projektről.

Drogriporter: Mikor nyitott meg a H52 Ifjúsági és Közösségi Iroda?
 
Kormos Piroska: 2015 őszén nyitottunk itt a Haller utca 52-ben. Ezt megelőzően 2000 óta működött az Alul-járó Információs és Tanácsadó Iroda, a H52 pedig ennek a jogutódja. Az Aluljáró, ahogy a neve is mutatja, az Ecseri úti metróaluljáróban működött egy pici helyen, ahhoz képest ez nagy lépés számunkra. Ferencváros önkormányzata tartotta fenn az Alul-járót és a H52-t is, a FESZGYI részeként működve. Sok támogatást tett bele, hogy az irodát felköltöztesse a Haller utcába és az ifjúsági referensnek is sok munkája van benne.
 
DR: Kiknek és milyen szolgáltatásokat nyújtotok?
 
KP: A régi ifjúsági irodás sztenderdek alapján működünk, információt nyújtunk önkéntes, anonim, szabadon hozzáférhető módon, többnyire középső-ferencvárosi 10-20 év közötti fiatalok számára. Számukra elsősorban nem is az információnyújtás, hanem a közösségi tér a fontos, ahol különböző programokat biztosítunk számukra, hip-hop tánctanítástól, a zsonglőrködésen át a kézműves foglalkozásokig. Tanácsadást, segítő beszélgetést az itt dolgozó szociális munkások és a pszichológusunk nyújt. Minden szolgáltatásunk ingyenes és szabadon hozzáférhető, akár a más városból vagy városrészből érkezők számára is...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.