2016. május 16., hétfő

UKRÁN GYŐZELEM AZ EURÓPAI KULTÚRHADSZINTÉREN

PIROSLAP BLOG
Szerző: Tucker Dávid
2016.05.16.


Jamala (Dzsamala) ukrán énekesnő megnyerte a 2016-ban, Stockholban rendezett Eurovíziós Dalversenyt. Ez önmagában nem nagy dolog, máskor is nyert már Ukrajna Eurovíziót. Ami ezt a győzelmet valóban érdekessé teszi, az a produkció politkai tartalma, ami mögé Európa szombat este beállt.

Ukrajna eleve erős politikai üzenetet küldött a svéd fővárosba. Dzsamala - teljes nevén: Szuszana Dzsamaladinova - krími tatár származású, és a dal refréne is krími tatár nyelven hangzott el. (A többi része angolul.) Ukrajna  tehát nyíltan megüzente: a Krím-félszigetet, a lakóit és kultúráját továbbra is a sajátjának tekinti. A dal címe - ami egyszerűen annyi, hogy "1944" - egyből történelmi kontextusba helyezi a szöveget. A klipből az is kiderül: a dal konkrétan a krími tatárok hetvenkét évvel ezelőtti kitelepítéséről szól. (Dzsamala családjával is ez történt, ő maga a mai Kirgizisztánban született 1983-ban. A kitelepítés oka egyébként elvileg a német és román megszálló csapatokkal való együttműködés miatt kimondott kollektív bűnösség volt. A kollektív bűnösség elvéről meg hazai példákból is tudjuk, hogy alapból csak igazságtan lehet.)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.