2016. június 9., csütörtök

A MAGYAR GAZDASÁGOT MÁR CSAK A NEMZETI FOCIVÁLOGATOTT MENTHETI MEG

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.06.09.


Matolcsy György mégsem utazik ki a franciaországi foci EB-re. Nagy kő esett le a szívünkről, mert ha mégis megtette volna, bizonyára ott is komoly ámokfutásba kezdett volna a jegybankelnök, és az amúgy sem túl acélos nemzeti csapat esélyeit teljesen aláásta volna áldásos tevékenységével. Egyébként van ahol jó üzlet a labdarúgás, ám nálunk egyelőre egy fekete lyuk, amely úgy tünteti el a milliárdokat, akár Matolcsy György jegybanki alapítványai.

Hervasztó első negyedéves eredményt produkált a magyar gazdaság, ám Matolcsy György szerint csak az ellenségeink ármánykodásának köszönhető, hogy a GDP radikális visszaesését válságjelenségként értékelik egyesek. Az uniós összehasonlításban csak a vegetáló görög gazdaságot tudtuk megelőzni, az élen pedig két szomszédunk, Románia és Szlovákia áll. Nincs jele különösebb nemzetközi válságnak, atomcsapást sem mértek szép hazánkra iszlám szélsőségesek, a menekültek pedig csak szórványosan igyekeznek kerítésátvágással rontani a gazdasági eredményeinket.

Persze, már sokan leírták, hogy a magyar GDP legfőbb összetevői (EU-s pénzek, autóipar, mezőgazdaság) most éppen kisebb hullámvölgyben vannak, ám ettől még nem dőlhetünk hátra, ahogy azt Matolcsy György szeretné. Lényegében bebizonyosodott, hogy önálló, a nemzetgazdaságot tápláló magyar ipar nem létezik, ha a sokat szidott Európai Unió nem hányja lapáttal a pénzt a hazai gőzös kazánjába, a magyar kisvasút lefékez, sőt le is állhat valahol a Felcsúti Arborétum és a Pancho Aréna között. És ha véletlenül az időjárás is Soros György oldalára áll, akkor lesz csak igazán nagy baj, mert egy jó mezőgazdasági év kozmetikázhatná az eredményeinket...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.