2016. június 30., csütörtök

A XANAX A REND

REZEDA VILÁGA
Szerző: rezeda
2016.06.30.

 
Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk/ Mint azok, akik ide bezártak/ Őrület, őrület, de van benne rendszer/ És mi majd jók leszünk egymásnak/ Mi most ne törődjünk semmivel/ Csak hagyjuk, hogy a nevünket üvöltsék/ Gyere, bújj el velem a lépcső alá/ Na látod, egyforma köztünk a különbség… Kilincs, az nincs, de minek is lenne/ Ha egyszer gumiból vannak a falak?/ Amekkorát akarunk , akkora a cella/ És minden, ami nem kell, kívül marad.
(Sziámi)


A rendőrök azt mondták Komáromy Gergelynek, a Riddim Colony nevű zenekar frontemberének, hogy vége van, begyógyszerezik, szétinjekciózzák, és hónapokra kivonják a forgalomból. Ő volt az, akit azt követően vittek be a pszichiátriára, hogy a városligeti tüntetésen felmászott a bontásra ítélt Közlekedési Múzeum kéményére, majd önként le is mászott onnan.

Valljuk meg, ez már egy új szint. Nem egyszerűen gumibottal tosszuk szét a kedves tüntető ábrázatát, még csak nem is bilincselés közben törjük el a vállát neki, miközben barátilag noszogatjuk. Sőt – hogy szolgáljunk a legendáriumnak is –, gumilövedékkel sem hatolunk a szemüregébe. Az ilyen avítt módszerek semmire sem jók, mert a delikvens tudata megmarad, sőt, ellenállási buzgalma netán meg is erősödik.

Viszont rendnek kell lenni. Hat éves programja ez már jámbor vezetőinknek, ami elérendő célt először a jóképű belügyminiszter hirdetett meg. Mint emlékezhetünk rá, két hetet adott erre magának, aztán semmire sem ment, éppen csak sms-ekig jutott, és még annak sem engedelmeskedtek a polgárok. Nem ültek át másik autóba, leszarták, magunk közt szólván még ezt az utasítást is, viszont az ilyen engedetlenség nem tartható, mert hová vezet ez?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.