2016. június 27., hétfő

ILLÚZIÓK NÉPE

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.06.27.


Már megint kevesebb van egy illúzióval, és gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal.
Bevezetésül leszögezném, hogy elégedett vagyok a magyar válogatottal, a szövetségi kapitánnyal, még az elért eredményekkel is.
Ami nem tetszett, az a szokásos magyar csodavárás, mely odáig vezetett, hogy sokan már az EB megnyerését vizionálták, de abban a többség biztos volt, hogy a döntő egyik csapata a magyar válogatott lesz.
Hát nem az lesz, és ezt minden épeszű ember tudta, kivéve magyarembert, mert ő imád illúziókat kergetni, és fikarcnyit sem szokott törődni a tényekkel.
Archetípusa az a politikus volt, aki kijelentette, hogy a magyar honvéd többet ér egy szál szuronnyal, mint az amerikai tengerészgyalogos száz atomrakétával.
Az igazság pillanata most is eljött, de borítékolni lehet, hogy a szükséges következtetések levonása elmarad, holott most kellene kezdeni a szakmai munkát, meg átgondolni, hogy a stadionoknál nem szolgálnák-e jobban a magyar labdarúgás ügyét az iskolai pályák, öltözők, az iskolai bajnokságok nem hoznának-e többet a gladiátorképzőknél, a politikusok dilettáns elképzeléseinek alárendelt szakmai munkánál?

De hát ez mindegy is, hiszen most pár évig el lehet nosztalgiázni Gera gólján, meg a magyar futball csodálatos felívelésén, és továbbra sem kell azon meditálnunk, hogy ha nem emelik fel a résztvevők keretét, akkor bizony ez a probléma soha nem is lett volna probléma...
Viszont illúziókra szükség van, nélkülük magyarmber félkarú óriás - már előre rettegek, hogy mit is választunk az elénk villázott kínálatból.
Legnagyobb esélye az Unióból való kilépésnek van, az összes populista ezt szajkózza, Londontó Pozsonyig, hát elképzelhető, hogy nálunk is napirendre tűzi ezt a kérdéstr a szélsőjobb, vagy a maffia, utóbbi természetesen csak a megfelelő pénzek kiszivattyúzása után.
Már most sikítófrászt kapott Varga Mihály, mert nem tudtunk megfelelő mennyiségű pénzt lehívni, márpedig itt ez a fejlődés egyedüli motorja - még így is, hogy a javát ellopják a haverok - az Uniós támogatások.
Ezen kívül ugyanis nincs pénz a gazdaságban, mert a multik termelésén kívül gyakorlatilag nincs magyar gazdaság, nincs bevétel, a magyar kis és közepes vállalkozó örül, ha él az elvonások és a Vezér csókjáért fizetett pénz megfizetése után.
Az elvonásoknak nem a nyereségadó jelenti az oroszlánrészét, hanem az áfa.
Mindenesetre várható, hogy a következő hónapok azzal fognak telni, hogy Orbán szidja az Uniót, próbál migráncsozni, mint ahogy az angol kilépést máris a bevándorlással magyarázza, jóllehet ez a világ legnagyobb marhasága, egyetlen angolt se tud mutatni, aki a mosogatást meg a targoncavezetést irigyelné a bevándorlóktól...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.