2016. június 9., csütörtök

KORKÉP VAGY KÓRKÉP

HUPPA BLOG
Szerző: Fábián András
2016.06.09.


Pár napja bolond ötletem támadt. Barátaimat a Facebookon arra kértem, próbáljanak meg válaszolni a következő kérdésre: „Tud-e Ön egyetlen egy olyan eredményt felmutatni, amelyet az Orbán-kormány az elmúlt hat év alatt a Magyarország határain belül élő népesség javára bizonyíthatóan megvalósított?” A helyes válasznak tehát két feltételnek kellett megfelelnie: 1. a kormány eredményének a határon belül élő népesség egészére ki kell terjednie és 2. a javára kellett szolgálnia.

Nem tagadom, magam is erősen törtem a fejem, de én egyetlen ilyen intézkedésre sem emlékszem. Olyanokra annál inkább, amelyek bőszítették és tovább szegényítették a társadalom meghatározó hányadát. Olyanra, amely javunkra, mindannyiunk javára vált volna, egyre sem. Még a „rezsicsökkentést” sem említette senki, pedig a Fidesz programja 2014-ben ezzel volt feltupírozva, azon kívül persze, hogy „folytatjuk”. A párt nagyrészt ennek tulajdonította a győzelmét.

Nézzük meg akkor röviden ezt a „rezsicsökkentést”. Miért is nem jutott ez senkinek eszébe? Egyrészt, mert közben nyilvánvalóvá vált, hogy az egész kampány csak arra szolgált, hogy a nagy energiahordozó forgalmazókat eltanácsolja Magyarországról, és megteremtse az államosításuk feltételeit. Ez össze is jött. Az üzleti titok-törvény kiterjesztésével sokáig nem fogjuk azt sem megtudni, hogy az államosítás mennyit hozott a nonprofit energiaforgalmazásra felesküdött kormány konyhájára. Pláne, hogy azt mire költötték. A rohamosan csökkenő világpiaci energiahordozó árak ugyanis nem generáltak hasonló fogyasztói árcsökkenéseket az államosított magyar piacon. Vagyis ahelyett, hogy a polgárok jól jártak volna a világpiaci helyzet javulásával – ráfizetnek. Aki esetleg tamáskodna, gondoljon a kőolaj származékok árának hatalmas zuhanására, s az erre adott kreatív kormányzati válaszra: a benzin és a gázolaj árába beépített jövedéki adó rugalmas változtatásának bevezetésére. Ehhez képest az egyszerű polgár számára alig érthető a szemétbegyűjtés, feldolgozás és a kéményseprés einstandolása. Rávezető iránymutatással szolgálhat az a tény, hogy a szemétügyek Olaszországban és Amerikában is a maffia kezében vannak, tehát nyilvánvalóan jó buli. Úgy hírlik, a kéményseprésből és a kapcsolódó szolgáltatásokból is jól meg lehetett élni, mielőtt államosították volna e tisztes ipart. Így hát a rezsicsökkentést is nyugodtan kipipálhatjuk, mint nem jó választ. Erre egyébként a Fidesz propaganda agytrösztje is ráébredhetett, mert az utóbbi időkben leszálltak erről a bicikliről, nehogy túl tolják, és a népek elkezdjenek kíváncsiskodni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.