2016. június 15., szerda

NEM JÓ ÜZLET, RÁADÁSUL EGY PETÁKUNK SINCS RÁ, MI AZ? - ITT A METRÓMUTYI

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.06.14.


Az önkormányzati választás előtti véghajrában vált égetővé a Fidesz számára a már addig is a szó szorosabbik értelmében gyakran égő hármas metróvonal, illetve annak vonalán közlekedő gépjárműpark felújításának kérdése. 

Azóta kigolyózták a tenderből a nyugati gyártókat, hogy végül az oroszokkal szerződjünk, s kapjunk felújítás címen újszerű, de valójában raktáron ragadt régebbi típusú metrókocsikat. A régi technológiával készült kocsik pont annyival olcsóbbak, mint amennyibe az újabb technológia kerül, klímával, esélyegyenlőségi szempontokat kielégítő szerkezettel, önműködő technológiával. Ráadásul az üzemeltetés is drágább.

Orbánék megígérték a teljes metróvonal felújítását is 125 milliárdért, persze mindezt EU-s pénzből. Arról már nem szólt a fáma, hogy erről Brüsszel mit sem tud, és valójában egy peták sincs félretéve az M3-as vonal felújítására. Pedig ha 2018-ig nem kezdődik el a vonal rendberakása, akkor 2019-ben napi félmillió embernek kell más közlekedési eszköz után néznie, a metrót ugyanis ekkor Tarlós szerint be kell zárni...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.