2016. június 5., vasárnap

NEMZETI SZEMÉT - LENDVAI ILDIKÓ PUBLICISZTIKÁJA

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.06.05.


A szemétforradalomra szintén az erő nyomja rá bélyegét. Az állam ereje, amelyik mindent centralizál, magához von. Egyrészt hogy minden szál a hatalom kezében fusson össze, mindenki tőle függjön. Másrészt így nem kell apránként, lepkehálóval összefogdosni a lenyúlható pénzeket, ott van mind egy kupacban. Ami szemétfronton történt, az modellje annak, amit az oktatásban és a legfrissebb tervek szerint az egészségügyben csinálnak. Előbb kivéreztetik anyagilag, majd a működési nehézségekre hivatkozva központosítják, elveszik attól, akié volt: az önkormányzatoktól vagy magánkézből. A túlállamosított rendszer működésképtelenné válik, erre gyógyírként még jobban központosítanak. Legalább mindenkit megtanítanak kesztyűbe dudálni: ha panaszkodik, kritizál, csak még rosszabbat hoz a fejére. Ami szemétügyben a Nemzeti Hulladékgazdálkodó, az az oktatásban a KLIK, az egészségügyben meg ilyenek lesznek a kórházaktól minden jogot elvonó kancelláriák, amelyeknek hivatalonként egy-másfél millió ember ellátását kellene irányítaniuk. Ha már ilyen jól bevált ez az iskolákban.

Ki tudja, miért, a szemét kezdettől izgalomba hozta a rezsimet. Már 2011-ben érzékeltették, ők az urak a szemétdombon, nemcsak a jelképesen , hanem a valódin is. Némely állatfajhoz hasonlóan rögtön körbejelölték a sajátjuknak tekintett területet: törvényt akartak arról, hogy kukázni tilos, ami a kukába kerül, az az övék. Szokás szerint a legnyomorultabbakon akartak ütni, de mielőtt a törvény hatályba lépett volna, Pintérbe belehasított a felismerés: nem tud minden kuka mellé rendőrt állítani, és töröltette a paragrafust. (Hogy a megtorolható vétkek száma semmiképpen ne csökkenjen, a helyébe büntetendővé tették pl. a „zugfürdőzést”, amely terminus nyelvileg is lenyűgöz.) De addigra már számos önkormányzat - élen a Hajléktalanok Ostoraként ismert Kocsis Mátéval - saját rendeletében tiltotta meg a kukázást, sőt a bíróság „izgatásért ” ítélt el egy szociális munkást, aki látványosan tiltakozott a rendelet ellen. De ha a kukázás törvényi szinten meg is úszta, azért demonstrálni kellett az állam szemétjogát. Kimondták: a lomtalanításkor kitett kacatok abban a szent pillanatban pl. Budapesten a Fővárosi Közterületfenntartó tulajdonába kerülnek, azokból bármit elvenni az állam meglopása. Ha nem ér sokat a kiguberált holmi, megúszhatjuk 1-60 napos elzárással vagy 300 ezer forint bírsággal. Még jó, hogy ez most kivételesen nem visszamenőleges hatályú. Különben reszkethetnék a családért: körülöttem mindig minden gyerek bűnös vonzalmat táplált a lomtalanítás iránt, és boldogan zsákmányolt lyukas lábost, törött játékot, fakardként használható széklábat
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.