2016. június 5., vasárnap

ORBÁNÉK MÁR MENEKÍTIK A PÉNZT - AZ OSZTALÉK-ARISZTOKRÁCIA RABLÓGAZDASÁGA

PATAKI MÁRTON BLOGJA
Szerző: Pataki Márton
2016.06.05.


A nemzeti tőkésosztály építéséről szóló mesék csak Magyarország kirablásának az elleplezésére szolgálnak.  Az idén május végén benyújtott céges beszámolókból két dolog minden korábbinál jobban kirajzolódik: a Fideszes oligarchák nem terveznek hosszú távon, és Orbán Viktor nem követi el még egyszer ugyanazt a hibát, mint Simicska Lajossal.

Az állam által jelenleg preferált vállalkozói körnél szép nyereségek jelentek meg 2015-ben is, ezeket pedig szinte teljes mértékben kimenekítették a cégekből. A „G-nap” még csak ennek az évnek a februárjában volt, így azért a Közgép és a többi Simicska vállalkozás eredményében még a korábban elnyert megrendelések látszanak. A hivatalosan Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft.-nek nagyon ment, 3,7 milliárd forint adózott nyereséget értek el, amiből 3,5 milliárd forintot fel is vettek osztalékként. A szintén Mészáros-cég R-Kord Kft. a 752 millió forintos adózott eredményéből 750 millió forintot vettek ki. A Közgép helyett az állami közbeszerzések egyik  új sztárja a Duna Aszfalt Kft., ott a cégbíróságon bejegyzett tulajdonos Szíjj László 4,1 milliárd forint osztalékot vett ki. Andy Vajna Las Vegas Casino Kft.-je, amely állami kegyből 5 kaszinóval monopóliumot élvez Budapesten, 6,13 milliárd forint adózott eredményt ért el, és ebből 6,13 milliárd forint osztalékot vettek fel. A kormány közeli reklámcégesekből Kuna Tibor 880 millió, Csetényi Csaba 700 millió forint osztalékot vett fel. Az egykori kormányszóvivő Giró-Szász András cégéből, a Strategopolisból 290 millió forintot vettek ki...

...A 16 százalékos adó pedig egyáltalán nem sok, ha cserébe el lehet tüntetni a pénzt. Amíg a társaságok eszközei között van, addig szerepelnie kell a könyvelésben, az adóhivatal, az ügyészség számára látható. Az osztalékként kifizetett pénzt azonban Mészáros Lőrinc odaadhatja az első hajléktalannak, el is égetheti, vagy elfogyaszthatja ketchuppal. Az már az ő magányügye. A vagyonnyilatkozatában azonban a korábbi osztalékok sem látszanak. Persze nem egy hajléktalannak adja a pénzt. Hanem valaki másnak. Orbán Viktor Simicska Lajos után nem követi el még egyszer ugyanazt a hibát, hogy mérhetetlenül gazdaggá tesz valakit, aki utána ellene fordul, és hallani sem akar az „adósságairól”. Egyetlen strómanban sem lehet igazán megbízni, ezért nem maradhat a pénz a cégekben, mert csak az az igazi vagyon, ami az ő nevén van.  A sok kifizetett osztalék pedig bőröndökben, akta- és sporttáskákban elhagyja az országot, hogy offshore cégekben, banktitkot őrző országok számláin és páncéltermeinek privát széfjeiben találjon helyet.  Csak a fenti néhány példa együttesen 20 milliárd forintot tesz ki. 500 eurósokban nem is foglal olyan sok helyet, két nagyobb bőrönd meg egy foci VB-s hátizsák kell hozzá...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.