2016. június 16., csütörtök

OSZTJÓNAPOTORSZÁG STADIONHERCEGE ELÉGEDETT LEHET

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew:s
2016.06.15.


Az osztrák válogatott elleni nyereség másnapján már szinte mindent elmondtak a témáról. Beleértve a foci-eredmény politikai vonatkozásait. Amely igen változatos képet adhat. Aszerint, hogy ki honnan nézi a politikát. Elvégre az, aki az egykori római császárok szemszögéből nézi, annak minden nagyon szép, és mindennel meg van elégedve.

Ha a kenyér nem is túl nagy, de hébe-hóba akad. Cirkusz meg aztán van. A lelátók alatt, kint az utcán, és a politikában is. Az utóbbiban előforduló cirkuszokat el képes fedni a gyepre vitt cirkuszok. Az utcán meg ott trianonozhatott a feltörekvő hungaristák kicsiny, de markánsan műsovén kórusa. Igazán nem mondhatja senki, hogy nem kapta meg a magáét. Legfeljebb azok a gyermekek nem, akiknek kicsi kenyér jut. Meg azok a családok, akiknek kicsinyke kenyerét a gyakran éhes gyermekek kapják. Akiknek ugyan lehetne kenyeret adni a stadion-beruházások és vezéri kultusz-építkezések árából, de juszt sem. Tanulja meg a jobbágyság, hogy hol a helye. Örüljön, hogy tapsolhat a vezér kedvenc időtöltését beteljesítő gyeptipróknak.

Azért persze lehet, hogy érdemes lenne kiszámolni, hogy mibe került az a két gól az országnak. Kamatos kamattal. Kamatként felszámolva azokat a tömegeket is, akik kirajzottak az országból. Engedve a gazdasági exodus kormánya által hallgatólagos kényszernek. Az ő gyermekük közül sokan, ha egyáltalán futballra adják a fejüket, más országok válogatottjaiban rúgják majd a labdát. Unokáik pedig akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, amikor elrepülnek felette. Útban akárhonnan akárhová. De ez a körúton, és egyéb helyeken tapsolókat aligha érdekelte azalatt, míg tapsoltak, és lélekben összeforrtak Orbánnal. Aki kihúzhatja magát: íme, megérte! Neki okvetlenül. A vejének is. De mennyibe is került az a két gól? Kamatos kamattal? S az, aki tegnap, de még ma is lelkesedik, annak nagyobb lett mára a kenyere?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.