2016. július 21., csütörtök

AKTUÁLPOLITIKAI FUTAMOK: SZIGETVÁRI ÉS SCHLETT

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2016.07.20.


Kedves olvasóimtól olykor szemrehányásokat kapok, mert nem ereszkedem le a magyarországi közélet mélyeibe, és túl messziről nézem a honi valóságot. Igyekszem ezt a hiányosságomat pótolni, és viselkedésemet korrigálni.

Két rémületes nyilatkozatot olvastam a napokban. Az elsőt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke adta; a tapasztalt és kitűnően informált politikus és elemző, egykori magas rangú kormányhivatalnok azt mondja – és úgy látom, nem beszél a vakvilágba –, hogy a „demokratikus ellenzék”-nek nevezett politikai tájegységben a nagyobb pártok (az MSZP és a DK) voltaképpen nem törekszenek a következő országgyűlési választások megnyerésére. Ettől függetlenül – vagy evvel összefüggésben, ki tudja – az MSZP-nek még az ellenzékisége is puhul számos kérdésben, bár a rituális, üres Orbán-szidalmazás nem szűnik. Tehát az MSZP nemcsak beletörődött az állandó ellenzéki szerepbe, hanem ezt a szerepet is átalakítja, mérsékli; pedig ha belátja, hogy nincs sok veszteni valója, akár radikálisabb is lehetne, mint eddig.

Az a benyomása támad az embernek, hogy Botka László (szegedi szocialista polgármester) vezető szerepe is azért szűnt meg, mert neki lehettek volna esélyei 2018-ban.

Ezek szerint a magyarországi politikai helyzet még annál is sötétebb, mint amit hittünk. Én a múltkor politikai és világnézeti szempontok szerint írtam az MSZP-ről, de ilyesformán teljesen naiv voltam. Talán...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.