2016. július 8., péntek

ANDY VAJNA AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL GAZDAGODIK, DE ADÓZNI MÁR NEM SZERETNE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.07.08.


Van ez az Andy Vajna nevű csávó, aki Ámerikában volt filmproducer, ott is meggyűlt a gondja az adóhatósággal, később hazaköltözött Magyarországra. 2010 után pedig beindult a biznisz.

A kormány 2012 novemberében egyik napról a másikra betiltotta a félkarú rablókat, és beszántotta a magyar kaszinópiacot, majd fél év múlva elkezdett kaszinókoncessziókat osztani. A kiosztott kaszinókoncessziók két emberhez jutottak: Kelet-Magyarországon Szima Gáborhoz, Kósa Lajos barátjához, a debreceni focicsapat tulajdonosához, az ország többi részén pedig Andy Vajnához.

Vajna nem tudta időben megnyitni a kaszinóit, így a Fidesz egy törvénymódosítással elintézte, ne kelljen koncessziós díjt fizetnie addig, ameddig nem nyitja meg a kaszinóit. Majd egy adókedvezmény-rendszert dolgozott ki, amely révén lényegében Vajnának nem kellett adót fizetnie, milliárdokat véve ki így az állam kasszájából egy állam által szervezett monopolpiacon. Az adókedvezményt Varga Mihály azzal indokolta, hogy Vajna kaszinói munkahelyeket teremt.

Mindeközben tudjuk Vajna cégeinek jövedelmét szereti off-shore cégeken keresztül megforgatni, hogy minél kevesebbet kelljen adózni...

 
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.