2016. július 3., vasárnap

AZ ÉHEZŐ LELKEK LEGENDÁJA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.07.03.


Tegnap megtörtént maga a csoda. Orbán Viktor odahagyta Dakota-országot, és elismert egy nálánál feljebbvalót, aki nem Putyin. Üzenetet küldött Dunakeszire, ahol görögkatolikus templomot szenteltek, a levelet pedig maga Tuzson Bence kézbesítette, aki úriember (hm) a kormányzati kommunikációért felel.
 
A postás ezt a szöveget olvasta fel: “A lelki adományok ugyan különfélék, a lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Ezekkel a szavakkal kérjük Isten áldását új templomukra és az ünneplő gyülekezetre. Soli Deo gloria.”
 
Ezen a ponton apró zavar támadt az erőben. Mindez úgy hangzik, mintha az örökös miniszterelnök mondta volna valamely zűrös ünnepen a mikrofon mögött. Legalább annyira zagyva duma, szinte látni véljük egyetlenünket, amint furcsán félrebillent fejjel, ajkait nyalogatva zengi a légbe az ökörséget.
 
Viszont aki ezt a szájába adta, vétkezett ellene. Istenre gondolt, közben meg rázuhant a mennybolt, vagy csak sok Bachot hallgat, aki kézirataira tette a szignót rendre: SDG, azaz soli Deo gloria, tehát, egyedül Istené a dicsőség. Persze a zenész méltán volt annyira szerény, amennyire Orbánnak nem kellene.
 
Az a lehető legkevésbé sem zavarta az üzenőt, hogy az SDG a reformátorok hittételeinek összegzésére szolgál, ezek meg itt görögkeletiek. Templom-templom, Isten-Isten, így vélekedtek az okosok közösen. Jó lesz ezeknek ez is, akik pedig még a görögkatolikus megnevezést sem szeretik igazán, mert ők ortodoxok.
 
Annyira, hogy Magyarország a konstantinápolyi ortodox egyházhoz tartozik, mint a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa. Vezetője Arszeniosz Kardamákisz. SDG, ja. Semmi sem áll távolabb tőlük.
 
Ezek a nyugati és keleti keresztimádók nem igazán szeretik egymást. Olyannyira nem, hogy a hőskorban a keresztes vitézek, akik Jeruzsálembe indultak muszlimokat irtani, végül
Konstantinápolyban kötöttek ki, ahol testvéreiket az Úrban kaszabolták...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.