2016. július 24., vasárnap

DONALD, A TRUMP

MAGYAR NARANCS - POLOTICAL ANIMAL BLOG
Szerző: Keszthelyi András
2016.07.24.


Ha nyer, világháború lesz, amerikai államcsőd és gazdasági-politikai katasztrófa? A Trump-jelenségről hideg fejjel


B kategóriás tévéceleb. Intellektusa vékony és átlátszó, mint a köpet a palakövön. Műveltségét a bulvársajtóból meríti. Minimális külpolitikai jártasságánál már csak földrajzi ismeretei szegényesebbek. Gazdasági elképzelései simán elférnének egy gyufaskatulya hátlapján, de helytálló megállapításainak ennél kisebb felület is elegendő volna. Nagyjából így vélekedik róla a szeriőz média szerte Amerikában.


Egyik pártbéli riválisa szerint nem festi a haját – hiszen így született, festett hajjal. A párt elitje szerint címeres ökör. Ugyanezen elit hetente több alkalommal deklarálja, hogy soha nem fog mellé állni, inkább demokrata riválisát támogatja majd az elnökválasztáson. Az elnökjelölő konvención nagyobb lesz a botrány, ígérik, mint amit a hippik csaptak 1968-ban, amikor is egy disznót, Mr. Pigasust jelölték az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltjének.

Bizonyára sokak számára ismerős mondatok ezek a Republikánus Párt elnökjelöltjéről. Aprócska bökkenő, hogy ezek nem manapság, hanem bő három és fél évtizede hangzottak el, és nem Donald Trump, hanem Ronald Reagan jelöltsége kapcsán.

A Reagan-sztori végkifejletét ismerjük. A liberális véleményformálók által lesajnált, sőt kifejezetten hülyének minősített egykori B kategóriás színész, akivel eleinte saját pártjának elitje is vehemensen szembefordult, kiütéssel győzött Jimmy Carter elnökkel szemben, négy évvel később pedig minden idők ötödik legnagyobb különbségével védte meg elnöki címét (a 20. században csak Roosevelt, egy századdal korábban pedig Monroe és Washington két-két alkalommal ért el jobb eredményt, míg például Clinton és Obama a lista középmezőnyének vége felé kullog).

Reagan erőn alapuló külpolitikáját fantazmagóriának minősítették – aztán megnyerte a hidegháborút a globális baloldal felhördülését kiváltó fegyverkezési politikájának köszönhetően. Tegyük naggyá Amerikát, mondta, és valóban, a vietnami háború és az agresszív kommunista propagandától megroggyant amerikai öntudat helyreállt, az USA ismét elfoglalta és elfogadta hegemón világpolitikai szerepét. Ez Ronald Reagan, a második világháború utáni legnagyobb amerikai elnök öröksége. És ha ez az örökség nem porlad el apránként a két Bush és a két demokrata párti elnök idején, akkor ma nem Trump lenne az elnökválasztás esélyese...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.