Szerző: csú
2016.07.16.
Másfél év alatt ez a harmadik alkalom, hogy valami vigasztalót, lélekemelőt, önbizalomerősítőt kéne mondanunk egymásnak egy szörnyű franciaországi terrortámadás után.
A tompaság szállt meg minket csütörtök este, amikor kiderült, hogy valahol fájóan közel hozzánk, értelmetlen düh ölt meg közel száz embert. Mi, magyarok még épp a gyászmunka kezdetén jártunk: Esterházy Péter hagyatéka, példája járt a fejünkben, amikor Nizzából érkeztek az első hírek. Mire felébredtünk, 84 halottat számláltak a dél-franciaországi városban.
Hogyan találhatnánk erre szavakat, mi értelme is volna újraismételni mondatainkat?
Épp a hét elején mondta Barack Obama öt dallasi rendőr temetésén, hogy amerikai elnökként túl sok gyászbeszédet tartott, túl sok áldozat hozzátartozóját ölelte magához, és mostanra látja, milyen alkalmatlanok, hiányosak a mondatok, amelyeket a vak erőszak ellen talál.
Mi is tudjuk sorolni a fontos és igaz állításokat, amelyekkel a terrorra reagálni szoktunk. Nem szabad összemosni egy hit nevében elkövetett gyalázatos bűnöket a vallással és annak békés hívőivel. Ezzel együtt az iszlám hittudósainak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy Mohamed nevében gyilkolnak a legnagyobb könyörtelenséggel szemünk előtt, és ezzel nekik nagyon is van dolguk.
Felhívhatjuk a figyelmet, hogy a sikeres integráció csökkenti a veszélyeket, hogy az egzisztenciális kilátástalanság és kitaszítottság gyűlöletet szül. Beszélhetünk általánosságban a menekültek és a terroristák összekeveréséről, amely csak ront a helyzeten. És beszélhetünk az adott eset kapcsán konkrétan a francia külvárosokban kallódó, az állam és saját közösségeik által elhagyott harmadgenerációs bevándorlók gyilkos indulatairól.
Mégis hiányosak a szavak, mert ésszel, rációval nem lehet megközelíteni egy olyan ember tettét, aki szórakozó tömegbe hajt bele teherautóval, hogy minél több embert rántson magával a halálba...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.