2016. július 31., vasárnap

ITT VAN HÁROM VARÁZSSZÓ, MELYEK HATÁSOSAK LEHETNEK A FIDESZ POLITIKÁJA ELLEN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.07.31.


A Fidesz 2010 óta nem csinált mást, minthogy kettéválasztotta a valóságot és a kommunikációs teret úgy, ahogy annak idején Mózes tette a Vörös-tengerrel. Habony Árpád ettől még nem Mózes, a Fidesz pedig nem az egyiptomi fogságból menekülő zsidó nép, ám, ahogy Uri Geller mondaná: Mukodik! Nem kellett hozzá nagy varázslat, csak olyan egyszerű, mindenki által közérthető szavakat kellett bedobnia a köztudatba, mint rezsicsökkentés, nokiás doboz, bukott baloldal. Egy darabig működik is a dolog, ám mi van, ha ugyanezt a fegyvert ellenük fordítják, akár a törökök a magyar ágyúkat a mohácsi csatában. Lássunk három ilyen kommunikációs mozsárágyút:

Elszámoltatás: Nem újdonság ez a jelszó, hiszen, a jelenlegi ellenzék és a kormány már korábban is használta, ám ez egy olyan népszerű és hatásos fegyver most, hogy akár minden nap el lehet sütni. A Fidesz ugyanis úszik korrupciógyanús ügyekben, a legfrissebb felmérések szerint a lakosság döntő többsége tökéletesen tisztában van azzal, hogy nagyban megy a közvagyon lenyúlása, és ha az ellenzék nem ígéri meg minden nap azt, hogy véget vet ennek, akkor teljes apátia jellemzi majd a választópolgárokat, és 2018-ban el sem mennek szavazni. Ez pedig a Fidesz malmára hajtja a vizet, hiszen a kormánypárt az egyetlen, amely rendelkezik másfél millió tántoríthatatlan szavazóval. Ha egy (papíron) 10 milliós országban ennyi szavazattal választást lehet nyerni, az szégyen lesz a magyar demokráciára.

Az elszámoltatás egyébként lassan a világon mindenhol aktuálisabb jelszó lesz mindennél. Örményországtól Brazílián és Albánián át Törökországig mindenhol élethalálharcot vívnak egymással a korrupció haszonélvezői és üldözői, ám úgy tűnik Magyarországon ez előbbiek állnak nyerésre. Mivel iparszerűen megy a korrupciógyanús ügyek „elsikálása”, csak abban bízhatunk, a lakosság nyomása legalább arra elegendő lesz, hogy néhány csontot dobjanak elénk kormányoldalról. Ha Orbán Viktor beáldozná néhány emberét, az azt jelentené, legalább a látszatra ad, ugyanis azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a főkolomposoknak még ebben a parlamenti ciklusban akár a hajuk szála is görbülhet. A Fidesz nagyon ügyesen használta ezt a fogalmat  banki elszámoltatás esetében, önmaga elszámoltatása esetén azonban már kerüli ezt a szót, mint ördög a tömjénfüstöt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.