2016. július 11., hétfő

NEM TÖRÖLNEK ORROT AZ ANGOL OVIKBAN

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.07.11.


Eljött ez a pillanat az életünkben, hogy a 27 hónapos kisfiam óvodába megy hamarosan, itt Angliában.
 
Itt nincsenek bölcsődék, mint otthon, hanem egységesen Nursery-nek, vagyis óvodának hívják ezeket az intézményeket, ahova három hónapos kortól ötéves korig mehetnek a gyerekek. Ezek többnyire magánkézben vannak, ezért ilyen gyomorforgatóan drága. Nyilván országon belül eltérőek lehetnek a szokások és az árak, én csak a saját példámról tudok mesélni. A rászorulóknak adnak ingyen 15 óra óvodai támogatást kétéves kortól, és elvileg a többségnek is jár a harmadik életév után az ingyen 15 óra, de a mi óvodánkban úgy tudom, nem lehet ezt igényelni, de majd kiderül, ha odajutunk.
 
A mi környékünkön átlagosan egy fél nap 40-45 font, egy egész nap pedig 65-75 font között mozog. Itt általában azok járnak „full time”-ban (egész napos egész héten), akiknek a szüleik dolgoznak hétfőtől péntekig (máskülönben nem is lehetne kifizetni az óvodai ellátást, mert így egy hónapban  1200-1500 fontba is belefájhat), a többség csak „part time”-ban jár, két-három napokat vagy pár délutánt vagy pár délelőttöt, szóval a paletta elég széles. Ezért sem olyan ez, mint otthon, tehát a gyerekek nem szoknak úgy össze, sokan nem látják egymást minden nap, sőt, olyan gyerekek is vannak egy csoportban, akik soha nem találkoznak egész évben sem egymással, mert mondjuk valaki jár hétfő-kedden, a másik meg mondjuk csütörtök-pénteken. Azt vettem észre, hogy az a kemény mag, akik full time-ban járnak, ők valamennyire összetartanak, hisz jól ismerik egymást, és persze megvannak a szokásos klikkek is. Van rálátásom az otthoni és az itteni rendszerre is, hiszen mindkét helyen dolgoztam...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.