2016. július 14., csütörtök

ÖN SZERINT SZÜKSÉG VAN A SZÜLŐTARTÁSRA?

A NAGY DÖNTÉS BLOG
Szerző: Despota
2016.07.14.


Korábban hiába foglalták bele az Alaptörvénybe, hogy a felnőtt gyerekek kötelesek gondoskodni a rászoruló szüleikről, ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az idősotthonok be tudja hajtani a gyerekeken, amibe a szüleik eltartása kerül, és amit nem fedez a kevéske nyugdíj. A próbaperek kudarca után jött a döntés: változzon meg akkor a törvény. A parlament ugyanis az ellenzék tiltakozása közepette megszavazta a Ptk. módosítását, vagyis jön a bevasalható szülőtartás. Ezek után már a siker reményében perelhetik a lakók gyerekeit az idősotthonok, de még az önként besegítő szomszédok is.

Többek szerint azonban nem valódi segítségről van szó a bevezetett intézkedés kapcsán, inkább vihar a biliben és meglehetősen szűk lehet a tartásra kötelezettek köre. A szabályozás kimondja, hogy nem köteles mást eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását vagy a tartás sorrendjében a jogosultat megelőző személy tartását veszélyeztetné, ráadásul a magyarok kétötöde él jelenleg a létminimum alatt. Egyébként a gyermek a fizetésének legfeljebb feléig kötelezhető a szülőtartásra, de az úgynevezett tartási sorban a szülőt megelőzi a gyermek saját gyermeke, házastársa, volt házastársa és volt élettársa is. Ha a gyermek munkanélküli, vagy nagyon kevés a fizetése, akkor nem kötelezhető szülőtartásra. Az összeget a bíróság mérlegeli, de a Illés Blanka családjogász szerint legfeljebb öt-tízezer forintos szülőtartás kiszabása várható...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.