2016. augusztus 13., szombat

A PÉNZ SZAGA - BELÉPŐDÍJ A POLGÁRMESTERHEZ

SZEMBESÍTÉS BLOG
Szerző: Kész Zoltán
2016.08.12.


Tudják, mi a belépő ahhoz, hogy fideszes politikus szóba álljon bárkivel is? Kell hozzá néhány milliárd - akinek nincs, az számukra nem létezik. Mára oda jutott a korrupcióra épülő állampárti rendszer, hogy leplezetlenül csak a pénz érdekli őket.
 
Amikor nyilvánosságra került, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy kormányhatározattal elvette Veszprémtől a 8-as és 82-es főút összekötőjére, valamint a viadukt megépítésére hangzatosan beígért forrásokat, azonnal megkerestem a város polgármesterét, hogy miként tudunk együttműködni a város és a térség érdekében. Az volt a célom, a politikai nézeteltéréseket félretéve közösen beszéljük át a feladatokat, hogy mit tehetünk a beruházások megvalósulásáért. Ebben a teljesen abnormális politikai közegben - talán túl naivan és hibásan - azt gondoltam, hogy Veszprém érdekében egy csapatba tudunk kerülni Porga Gyula polgármesterrel. Hogy focis hasonlattal éljek: bár az én független státusom és az ő fideszes klubhovatartozása miatt egymás ellen is meccselünk, "Veszprém válogatottjában" együtt, közös taktikai utasítások alapján kellene dolgoznunk.
 
Ehhez képest az történt, hogy a polgármester a "taktikai megbeszélésre" berendelte a Veszprémben népes Fidesz-médiát. Soha nem voltam a nyilvánosság ellen, így aztán most is beleegyeztem abba, hogy a médiamunkások jelen legyenek a megbeszélésen, holott tudtam: ezzel a konstruktív együttműködés esélye elúszott. Igazam lett, Porga Gyula nem polgármesterként, hanem Fidesz-politikusként találkozott velem, és vállalhatatlan politikai értékrendjéből tartott termékbemutatót.

Mit is akart Porga Gyula eladni nekem, nekünk?

Porga Gyula egyértelművé tette, nem látja szükségesnek, hogy Veszprém érdekében egyeztetéseket folytasson a térség országgyűlési képviselőjével. Úgy fogalmazott: legközelebb akkor keressem, ha konkrét fejlesztést hozok a városba. Túl azon, hogy ez pökhendi hang, szerintem vállalhatatlan álláspont is, amely jól mutatja a Fidesz züllöttségét: ők úgy látják, a politikai teljesítmény egyetlen fokmérője a pénz. Porga Gyulához ezek szerint csak az juthat be, aki pénzt hoz. És mi van akkor, ha gondokkal kapcsolatos egyeztetési szándékkal keressük önt? Akkor zárva az ajtó? Vagy akkor is fizessünk? Fix az összeg vagy százalék? Szégyentelenül mutatta meg pártja működésének lényegét, a szerzés mindenek felettiségét, ami politikai filozófiájuk alapja. Nem csoda, hogy korrupciógyanútól hangos a veszprémi sétálóutca, hogy Némedi Lajos alpolgármester már a házfelújítása számláit lobogtatja, miközben a hírek szerint számlákat foglal le a rendőrség önkormányzati intézményekben. De izgalmas lenne, ha mindkettőben ugyanaz a cég lenne a főszereplő!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.