2016. augusztus 23., kedd

BAYER ZSOLT A FIDESZ "NAGY TEHETSÉGE" - VAJON TEHETSÉGES CSELEKEDET A CIGÁNYOKAT LEÁLLATOZNI?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP BLOG
Szerző: Rátesi Margit
2016.08.22.


...A kitüntetés ténye persze sokakat felháborított, ennél is érdekesebb viszont, hogy többen meg védelmére keltek az illetőnek, hogy „nagyon tehetséges”.

Hm. Tessék mondani, ha Néró versei Homérosz soraival vetekedtek volna, akkor „jó” császár marad? Vagy ha Hitler festette volna a Mona Lisa-t?

Volt olyan védő, aki azzal érvelt, hogy Magyarországon nem dühöng antiszemitizmus, hiszen békésen készülnek most is a zsidó nyári fesztiválra. Akkor már rendben van a liberális „patkányokat” az orgoványi erdőbe kívánni? (Kanadaiaknak: 1919 után a fehérgárdisták megtorló akciója volt, amelynek során élő embereket ástak a földbe, majd a kiálló fejükön lovakkal vágtattak végig.)

Tehetséges cselekedet a cigányokat leállatozni? Hacsak az uszításnak nincsenek fokozatai a tehetség-skálán.

Kétségtelen, hogy van haszna is ennek a mozzanatnak: legalább tudjuk, hogy pontosan mit is ért a kormány „nemzeti büszkeség” alatt. Bár számomra az még nem dőlt el, hogy lehet-e egyáltalán „tehetséges” olyan valaki, aki egybites aggyal gondolkodik. Ezen bizonyára sokan felzúdulnak, hiszen művelt emberről van szó. Szerintem legfeljebb olvasottról. De idézhet bármilyen neves embert akár kapásból, levezetheti az einsteini tételt, megnyilvánulásaiból úgy tűnik: felesleges volt olyan sokat fáradoznia, a szellemi kapacitása csak az ismeretek rögzítésére volt elég – a feldolgozásukra már nem.

Ha véletlenül tudomására jut a véleményem, és néhai édesanyámat kedvenc szófordulatával illeti, megnyugtatom. Anyukám már életében is hangosan kiröhögte az exhibicionista mitugrászokat.

Akinek van kedve BZS-t olvasni, a Népszabi kigyűjtött néhány idézetet a munkásságából.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.