2016. augusztus 7., vasárnap

DIREKT KIHAGYTÁK AZ OLIMPIA MAGYAR KÖZVETÍTÉSÉBŐL A MENEKÜLT ÚSZÓNŐT?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.08.06.


Az olimpián először szerepel menekült válogatott, és egyik tagja, Yusra Mardini ma elsőként a 100 méteres pillangó előfutamában állt rajthoz. A 18 éves lány, aki a szíriai polgárháború elől menekült Európába, le is úszta a távot, és meg is nyerte futamát.

De úgy tűnik, van, akinek ez szúrja a szemét. Ifjabb Knézy Jenő volt a magyar közvetítés kommentátora, aki egész egyszerűen nem olvasta be a nő nevét, és nem mondta el, hogy a menekült csapat tagja, miközben az előfutam összes másik szereplőjét, és csapatukat is bemondta.

Sőt, akkor se jutott eszébe Knézynek, hogy talán el kéne mondani, ki nyert, miután Mardini megnyerte az előfutamot (miközben ezt minden más előfutamnál megteszik a kommentátorok, értékelve a győzelmet).

Tényleg ez lenne az olimpiai szellem, a sportszerűség? Tényleg ennyire fontos a gyűlöletkampány, hogy egy borzalmakat átélt lány sikerét is annihilálni kell, hogy át kell verni a tévénézőket, hogy el kell hallgatni egy úszásverseny szereplőjét és eredményeit?

Miközben az egész Olimpia alatt óránként 1-2 percben ömlik a gyűlöletpropaganda, a plakátkampány, az egyperces Fidesz-híradó (amely 23:45-ös adásába a menekültellenes hírek mellé már nem fért bele Szász Emese olimpiai bajnoki címe). Nem csak ezt kell végignéznie annak, aki sportot akar nézni, még ezt a lányt is megalázzák.

Nem tudom, Knézynek ez magánakciója volt-e, vagy utasításra cselekedett, de az elmúlt 30 évemben nem emlékszem olyanra, hogy ennyire undorítóan beleszóljon a politika egy sportközvetítésbe.

Mindenesetre gratulálunk Mardininek, hogy a szír polgárháborút túlélve is ilyen szép eredményt tudott elérni az Olimpián!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.