2016. augusztus 16., kedd

ELEGEN VAGYUNK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.08.16.


Mármint mi, magyar demokraták ahhoz, hogy elzavarjuk az Orbán Rezsimet. Bátor kijelentés, tudom, de alappal teszem.

Ahogy haladunk előre országos korrupcióellenes aláírásgyűjtésünkkeljelenleg Kaposváron vagyunk -, egyre pontosabban látjuk a magyar rögvalóságot. És az összkép egyáltalán nem olyan drámai, mint ami a sajtóból, vagy épp a netes vitákból lejön. Igen, igaz, hogy sokan félnek, az is helytálló, hogy sok a Fidesznyik, és a Jobbik is erős, de mégsem Ők a többség. Mikor nekivágtunk ennek az egész, népszavazási kezdeményezésnek álcázott országos demokrata mozgósításnak, voltak előfeltételezéseink. És azokról már mostanra egyértelmű: pesszimisták voltak.

Nem megyek bele mélyebben statisztikai számításokba, mint amennyire feltétlenül muszáj. Magam elégedett lettem volna, ha városonként egy háromnapos ott tartózkodás alatt 100 aláírás összegyűlik. Ennek azonban kétszerese a tempó, ideje tehát újragondolni a dolgokat, és ha lehet még komolyabban venni, amibe belevágtunk, mint eddig. Ilyen magas támogatási arányok ugyanis annyit jelentenek: jövő májusra, mire a terveink szerinti 90 város mindegyikébe elérünk több százezer aláírással fogunk rendelkezni, és ami ennél fontosabb: ezek az aláírások valósak, elszánt emberektől származnak, akiknek MINDEGYIKÉVEL személyes kapcsolatba kerülünk.

Látom a neten, hogy nem mindenki számára nyilvánvaló módszerünk lényege, úgyhogy röviden leírom egy városon bemutatva, mit teszünk az összesben. Első lépcsőként odamegyünk 3 napra, nonstop sátras tüntetéssel. Nem célunk az aláírások számának duzzasztása, így aztán a standban ülő aktivistáink nem kapkodnak. Feladatuk az, hogy a hozzánk odajövő polgárnak pontos képe legyen arról, mit is csinálunk, és mihez kérjük az együttműködését. Nem is fogadunk el addig aláírást, amíg nem tiszta a delikvens számára, mi is a célunk. Így aztán minden egyes aláíró tudja: ha a Parlament nem hozza meg az általunk megkívánt korrupcióellenes törvényeket, és népszavazást sem ír ki, akkor szükség lesz a személyes részvételére együttes, országos utcai nyomásgyakorlásban...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.