2016. augusztus 17., szerda

HA ÉPPEN NEM KÁVÉ VAGY PÁLINKA ÖMLIK RÁ A BIZONYÍTÓ EREJÚ DOKUMENTUMOKRA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.08.16.


...Beleszarnak az egészbe.

Igen, Polt elismeri, hogy Vizoviczki átadott politikusokat érintő információkat a hatóságoknak. Kár, hogy majd a választások előtt 2 hónappal fog kiderülni, hogy ezek mind baloldali politikusok voltak. A kormányzati tényfeltáró média majd jól feltárja őket. Rogán meg nem baloldali, nem véletlenül életében sem találkozott Vizoviczkival. És fordítva.

Ha éppen nem a kávé vagy a pálinka ömlik rá a bizonyító erejű dokumentumokra, vagy nem a talajvíz jön fel térdkalácsig, akkor egyszerűen nyomtalanul eltűnnek levelek, írásos bizonyítékok, amelyeket a bűnszervezetként működő, alvilági sötét figurákkal tökig összefonódó Fidesz ellen fel lehetne használni. Polt olvasatlanul is pontosan tudja, melyek azok a levelek, amiket nem kapott meg. És amiket soha a büdös életben nem kaphat meg.

A Fidesszel üzletelő Vizoviczki, aki azzal zsarolta a Fideszt, hogy ha nem engedik háziőrizetbe, pofázni fog és az állampárt viselt dolgairól mesél majd széles nyilvánosság előtt, immár elérte a célját és kussol. Polt pedig nem találja a Kubatovnak címzett levelet és képviselői kérdésekre válasz helyett hazudozik. Gazembereket rejteget és életben tartja a megbízóit, hálásan köszöni saját pozícióját és felesége sokmilliós fizetését Matolcsy szárnyai alatt. Nem csodálkozom, hogy nem érte meg Poltnak vádalkut kötni az alvilág urával, hiszen még így sem gördülékeny a fideszes bűntársakat tisztára mosni.

Ezért aztán írjuk ezt is a többi mellé. Polt Péternek köszönhetően nem derülhet ki, hogy ebben az országban a nép választottjai hogyan és milyen mértékben vannak összefonódva bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt gazemberekkel. A fenti ábra szerint igen valószínűnek tűnik – de mivel nincsen független ügyészség ezért ilyet nem lehet leírni bizonyosságként -, hogy Kubatov, Polt, Rogán és a többiek egyaránt üzlet- és bűntársai Vizoviczkinek. Ezért kell ilyen hagymázas, átlátszó, aljas hazugságokkal menteni a menthetőt. Különben mind belebuknak. Egytől egyig.

A legdurvább az, hogy a bűncselekménysorozat, amiről szó van, nem múlt idő, hanem napjainkban is, ezekben a pillanatokban is zajlik. És addig nem lesz vége, amíg a Fidesz és Polt Péter a helyén van. Amíg 1-1,5 millió birka bégetve elhiszi, hogy eltűnt az a levél. Sőt, soha nem is volt ilyen levél.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.