HÁNYJÁK AZ EPÉT BELE AZ ARCUNKBA ÉS TOLJÁK A SÖTÉTSÉG, BUNKÓSÁG SZEKERÉT

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.08.29.

Mivel átmenetileg kicsit belefáradtam abba, hogy Ki mennyit lopott ma és miért már megint Mészáros Lőrinc?, ezért úgy gondoltam, hogy egy közepesen jelentéktelennek tűnő témával fárasztom a nagyérdeműt. Persze valamilyen úton-módon összeér a dolog Lölövel így is, úgy is.

Történt ugyanis, hogy a felcsúti Akadémia címén bejegyzett FourFourTwo (értelmszerűen felcsúti) hetilap – amely az azonos nevű tekintélyes angol futballap magyar kiadásának gondolja magát, és állítólag az is – online felületén a főszerkesztő által jegyzett publicisztikában buzizott egy lábszagút.

A híresen hírhedt, magát főszerkesztővé felszopó Bodnár Zalán a Mikor lesz újra a férfiaké a futball? című, tradicionálisan 7 mondatos opuszában azon kesergett, hogy micsoda szar manapság a foci. Nem, nem a felcsúti, NB 28-as aranycsapat játékát gyalázta a tekintélyes sportújságíró, hanem az európai futball jelenlegi állapotán picsogott és meg is fejtette a problémát.

A foci azért szar az Espanyol-tól a Liverpool-ig, mert a mai focisták lányosak, buzisak, nem tudnak focizni. Ráadásul a legfőbb okot a mezek színe jelenti, amelyek nem hagyományos sportmezek, hanem szponzorált mezek, és amelyek – érvel a szerző – totálisan kiölik a férfiasságot a focistákból.

A hétmondatos cikk elejétől végéig egy szakmaiatlan, lábszagú ámokfutás, íme, szemléltetésképpen:

• …az Espanyol játékosai rózsaszín sportszárban játszottak, míg a hazaiaknál majdnem minden futballistának rózsaszín vagy piros cipője volt…
• …a hagyományápolásra oly büszke Liverpool valami meghatározhatatlan színű – amit legfeljebb a nők tudnak szóval kifejezni -, talán leginkább libafoszöld-hányásnak nevezhető mezben játszott.
• Ráneztem erre a Morenóra, a kis buzis csurijára, és azon gondolkodtam: ez most tényleg gyerekek példaképe kellene, hogy legyen? (Kezében a labda is a leggusztustalanabb színekben „pompázik”)
• Vajon meddig kell eltűrnie a futballnak, hogy a szponzorok a nők és a hülyegyerekek ízlését szolgálják ki a futball kellékeiben, mezekben, sportszárakban, labdákban? Vajon meddig kell eltűrni a hagyományok provokatív sárba tiprását, hogy alig van csapat, amely a saját klubszíneire emlékeztető dresszeket rendszeresít? Aki azt gondolja, hogy a borzalmas szakmai válságban lévő labdarúgást a plázacicákkal és a selyemfiúkkal való történelmi szövetségkötés rántja majd ki a bajból, óriásit téved.

Az ugyan nincs beleírva a szövegbe szó szerint, hogy ha valaki buzi, akkor értelemszerűen nem lehet jó focista, de tény, hogy rég olvastam ekkora veretes idiotizmust és gusztustalanságot a felcsúti, zsíros állami pénzeken hízlalt sportújságírás háza tájáról. Igaz, máshonnan se...

ITT OLVASHATÓ