2016. augusztus 31., szerda

KÉPZELT RIPORT

HUPPA BLOG
Szerző: Fábián András
2016.08.31.


A bíró belekezdett az ítélet felolvasásába. Sokat gondolkodott és dolgozott rajta, jobbról balra és elölről hátra is több tucatszor átrágta a szöveget, megkövetelte az ügy kényes volta. Fejből is el tudta volna mondani, azonban úgy tett, mintha a papírból olvasná. Időnként felpillantott, tekintete – miközben ajkai a jól ismert szavakat harsogták – elkalandozott a nagy tárgyalóterem dugig tömött padsoraiban ülő népeken. „ Ha feldobnék ötszáz évet” – gondolta – „véletlenül sem hullana érdemtelen főre. Tán még kevés is lenne.” Érezte a felé áradó gyűlöletet, gond nélkül kiontották volna a bélét. A gyűlölet persze nem a személyének, hanem az általa képviselt törvénynek szólt. Ezt pontosan tudta. „Jogvédők…!” – gondolta magában – „Nemzeti jogvédők…!” A bíró még a régi iskolát képviselte, azért is jelölték ki erre az ügyre első fokon. Tisztességes volt, hitt a bírói pártatlanság és függetlenség eszméjében. Nem sokan voltak már ilyenek. Másodfokon meg szinte senki.
 
Bemondta a tételt, a közönség felhördült. A botrány kitörni készülődött. A teremszolgák fészkelődtek a helyükön, a kirendelt rendőri erők felkészültek a jogvédőkkel való szembefeszülésre. Az igazi balhé akkor tört ki, amikor az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Felzúgott a székely himnusz. Dúlt tekintetek meredtek a vád Erdélyből ideszakadt képviselőjére. Többen a „…porlad, mint a szikla…” utáni szusszantásnyi szünetben hangosan felhördültek:
 
– Rohadt román! Miért nem maradt ez is otthon, ahova való…?
 
A nemzeti vádlott értetlenül, ártatlan szemeket meresztve állt nemzeti lajbijában és népnemzetivé varázsolt blúdzsínszében. A kézzel hímzett, magyaros, szép fekete paszományok dühösen ugráltak hatalmas izmain. Érezni lehetett a benne tomboló indulatokat, ám kifelé rezzenéstelen tekintete semmit nem árult el ebből. Ő volt a Magyarok Agyara. Az őserő, a nemzeti akarat. A vérig sértett nemzeti öntudat. A politika folytatása más eszközökkel...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.