2016. augusztus 23., kedd

LOVAGI BESZÉD, JOGREND ÉS TÖRVÉNYESSÉG

MAGYAR NARANCS - VÉLEMÉNY - PUBLICISZTIKA
Szerző: Janisch Attila
2016.08.21.


Ez az ország már nem Magyarország. Ez a Bayer-féle lovagok és az Orbán-féle királyok országa.

„Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Ha időközben körbeállják autónkat a cigányok, még inkább tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van. A lehető legnagyobb sebességgel továbbhajtva, autónkból hívjunk mentőt, és a legközelebbi rendőrőrsön álljunk csak meg, ahol adjuk fel magunkat. (Sajnos, tudom én, ez a helyzet nem fordulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk bátran fegyverünket…” (Bayer Zsolt: Cigányliszka, 2008)

Bayer Zsolt szövege ezúttal teljes hosszban, rövidítések nélkül, mivel mindig azt mondja, hogy ha csak a szövegének az első három mondatát közlik, kiragadva azokat a szövegkörnyezetből, azzal meghamisítják a mondandóját. Most itt a folytatás is, ami ebben a formában éppen annyira vállalhatatlan, mint a valóban gyakrabban idézett első három mondat.


A Bayer Zsoltnak adományozott magas állami kitüntetés – a Magyar Érdemrend lovagkeresztje (érdemrend!) – ismét egyértelműen mutatta, hogy Orbán Viktor, Magyarország teljhatalmú és még teljebb hatalomra törő illiberális miniszterelnöke teljes mértékben egyetért mindazzal, amit kenyerespajtása, a fidesz 5. számú tagkönyvének tulajdonosa mond.

Ennyi...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.