2016. augusztus 16., kedd

MIRŐL BESZÉL, VAJNA KARTÁRS?

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.08.16.


Vajna András mindenhez is értő szakember szerint a sajtószabadság egyenértékű azzal, hogy megjelenhetnek kormánykritikus írások. És mert ez így van, akkor nem számít, hogy közben a nem kormánypárti médiát ellehetetlenítik, lekaraktergyilkolják, felvásárolják. Vajna András a hanyatló Amerikából visszaszakadt hazafi elfelejtette szóvá tenni, hogy a kormánypárti média, amely totálisan uralja a közbeszédet, napi szinten tolja a hazug és harsány propagandát, miközben a haveri médiát pedig költségvetési forrásokból pofátlanul tömködik, hogy hazudjon, ferdítsen, elhallgasson, cenzúrázzon és önkényesen gyártsa a híreket.

Vajna Andrásnak hollywoodi produceri múltjával és amerikai bűzös ügyleteivel kellene ma is együttélnie, ha nem szakad a nyakába Orbán Viktor barátsága. Vajna András az egyik legvisszataszítóbb példánya ennek a kereszténydemokrata holdudvarnak, ahol az egy főre jutó minden hájjal megkent gazemberek száma legalább kettő. Vajna András, akinek mindene amire rátette a ragacsos kezét azért van, mert jóban van a kormánnyal, van pofája azt mondani, hogy nem kötelező egyetérteni annak politikájával.

Az egybites szavazó szája íze szerinti csúsztató, leegyszerűsítő mondanivaló tehát ennyi: a sajtó akkor szabad, ha lehet kritizálni a miniszterelnököt. Majdhogynem logikus, csak kár, hogy hamis, torz féligazság. A sajtószabadság ugyanis – amiről Vajnának amúgy fingja nincs és nem is érdekli – egy összetett kérdés, aminek legfeljebb egyetlen ismérve az, hogy lehet bírálni a fennálló hatalmat. Emellett – mint fent is utaltam rá – nem mellékes, hogy mekkora befolyása van az államnak a tömegtájékoztatásra, vagy milyen retorziók érhetik az újságírókat, ha a rezsim számára kényes kérdéseket kezdenek el feszegetni.

Vajna kartárs! Az milyen sajtószabadság, hogy a miniszterelnököt semmiről nem lehet kérdezni, hogy testőrök védik a sajtó mikrofonjainak támadásától? Az milyen sajtószabadság, hogy csak előre egyeztetett kérdésekről lehet faggatni a kormányt és annak fejét, hogy a választott képviselők csak arról doorstep-elnek, amiről akarnak, hogy kikérik maguknak, hogy nem olyan kérdéseket kapnak, amikre pozitívan lehet válaszolni? Milyen sajtószabadság az, hogy újságírókat kitiltanak a parlamentből, vagy a közszolgálat kötelékéből kirúgják őket, mert nem megfelelő, előre nem egyeztett kérdést mertek a miniszterelnöknek szegezni?

Miről beszél, Vajna kartárs, és ha tájékozatlan, akkor miért nem fogja be a száját? Ha mindenhol a miniszterelnököt kritizálják, nem lehetne, hogy baromságok puffogtatása helyett szóljon neki: elgondolkodtató ez, valamit mégiscsak rosszul csinálsz, Viktor? De nyilván Vajna Andrást sem azért tartják, hogy bíráljon és szembeszálljon a főnökkel, hanem kussoljon és talicskázza a pénzt. Hogy Tímea legyen mit megosszon a Facebookon. Hogy Ibizától, Londonig, Hollywoodtól Párizsig turnéznak a nagyvilágban. Mert megtehetik. Mert annyira hülye a magyar, hogy elhiszi: amiért Orbán Viktort lehet bírálni, ő szabad, mint a szél.

Hát nem mind hülyék, Bandi, és majd téged is számonkérnek, nyugodj meg!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.