2016. augusztus 6., szombat

POLITIKAI AKARAT

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.08.06.


Akarat van, kérem, nem óhaj: ez a nagy akarások országa, azért nyögés a vége rendszerint a hatalmas nekidurálkozásnak. Akarat van erre és arra, politikai akarat, ami rendszerint fittyet hány a tényeknek, törvényeknek, általában a számtani alapműveleteknek is aztán, amint vajúdnak a hegyek, egérhadak születnek. Most is van két szép példánk a nagy akarásra, igencsak randák, ha jobban megnézzük őket.

Az első egyszerűnek tűnik: a török kormány az egész világra kiterjeszti a puccsisták elleni bosszúhadjáratát, ugyanis Ankarának pillanatnyilag jól jön minden vérfürdő. Lyukakba fogjuk dugni őket, hogy többé ne lássák Isten napfényét, amíg csak lélegeznek. Soha többet nem fognak emberi hangot hallani. Halálért könyörögnek majd” – mondta Nihat Zeybecki, török gazdasági miniszter hétfőn, pedig a vérbosszú nem is igazán üzleti vállalkozás, habár lehetnek olyan vonatkozásai is. Hogy Erdogan a saját országában mit művel, abba nekünk beleszólásunk sajnos nem lehet, ha lehetne, akkor vitatkozhatnánk arról, mihez is kezdjünk nekünk csak abba van beleszólásunk, mi történik minálunk. Ha már nem söpörhetünk a Magas Porta előtt, söpörjünk a magunkén.

Míg a Magas Porta meg nem teszi helyettünk.

Mert hát mi történt, mi nem: megkeresés érkezett az ankarai kormánytól a magyarhoz, záratná be a szerinte Fethullah Gülen befolyása alatt álló, Kőbányán és Angyalföldön működő Orchidea két tannyelvű iskolát. Illetve, minden, hazánkban működő gülenista tanintézményt.

Kérem, gülenista tanintézményből annyi van nálunk, hogy hét üres faluban nem akadunk többre valósággal nyüzsögnek ezek a gülenisták, az előbb is kimentem a Baross térre, és fellökött egy gülenista kollégium, még jó, hogy ott volt a kormány és elkapott. Rengeteg a gülenista, hemzsegnek, elsötétítik az eget, a zümmögésük megzavarja a focimeccsek szurkolói kórusát is, és heavy metal-koncertek maradnak el miattuk, olyan hangosak. Szóval: ez tömény marhaság, Erdogan ez idő szerint a Föld kerekén bárkire, bármire mondhatja, hogy gülenista, aki nem tetszik neki, és követelheti a bezárását. Esetleg a fejét is, mézben elrakva.

No, de mit válaszolt erre pártunk és kormányunk? Az Index szerint:

Törökország kezdeményezései a barátaival és szövetségeseivel a terror ellen folytatott küzdelem ügyében a tájékoztatást és a koordinált munka megteremtését célozzák. A terrorizmussal szemben folytatott közös küzdelem tárgykörébe tartozó ügyek megtárgyalását az abban érdekeltekkel tovább folytatjuk.

Lefordítom inkább magyarra:

Ezekkel ugyan a világon semmit sem fogunk csinálni, mert lusták vagyunk és lövésünk sincs arról, mire lenne jó ez az egész, de kösz, Erdogan efendi, adtatok egy ötletet, csinálunk majd mi is gülenistákat azokból, akikből csak akarunk.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.