2016. szeptember 30., péntek

A SZEMÉT UNIÓ MÁR MEGINT BELE AKAR POFÁZNI A SZUVERÉN MAGYARORSZÁG SZUVERÉN KORMÁNYÁNAK SZUVERÉN LOPÁSÁBA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.09.29.


Miközben a kormány teljes lendülettel túltolja a népszavazás rozsdás biciklijét, véletlenül elfelejti tájékoztatni a híveket néhány apróságról.

Miközben ki tudja mennyi pénzért Deutsch Tamás digitális mennyországot épít és Németh Rezsi Szilárd – de jó is volt, hogy pár hétig eltüntették valahová! kár volt előkotorni – bejelentette, hogy a kormány teljes erővel nekimegy a civil szervezeteknek. Elvileg azoknak, akik valaha is kaptak a Soros-alapítványok pénzéből, de ismervén a sunyi maffiamódszereket, biztosak lehetünk benne, hogy mindenkit igyekeznek kinyírni, aki kényelmetlen a hatalom számára.

A riogatástól a konkrét zsarolásig, a letépkedett plakátoktól a telefonon történő zaklatásig mindent bevet a kormány, az önkormányzatok, a lakájmédia és mindenki, aki halálosan retteg Orbán dühétől. Közben elsikkad néhány történés.

Például az, hogy az Európai Unió utolsó
figyelmeztetést küld Magyarországnak. Mégpedig azért, mert 2016 január elsejével jogszabályba kellett volna foglalni a nagy sebességű internet kapcsolat bővítési költségének 30 százalékos csökkentését, de ez Magyarországnak, pontosabban a magyar kormánynak nem volt olyan fontos. Érdekes lenne megtudni, hogy az a kormány, amelyik a rezsicsökkentés hívószóval terelte a birkáit az akolba, miért nem kap két kézzel az újabb rezsicsökkentés lehetőségén. Az internetet nem szeretik annyira?

A másik elsumákolt hír: az
Unió nem engedélyezi, hogy a kormány a lakosságnak szánt energiahatékonysági támogatást lenyúlja. A lakosságtól. Merthogy ez a cél. Elvenni a lakosságtól a 90 milliárd (ez kilencvenezer millió) forint uniós támogatást és abból a pénzből inkább önkormányzati ingatlanokat akartak felújítani. Amúgy igazuk is van. Gondoljunk csak bele! Ha a lakosságnak odaadják ezt a pénzt (nyilván pályázat és megfelelő feltételek után), az elveszett. Ezzel szemben ha teszem azt egy M. L. monogramos építéshez, korszerűsítéshez és disznótenyésztéshez egyformán jól értő illető korszerűsíti az önkormányzati létesítményeket tízszeres áron, az senki szemét nem bántja. Pláne, ha megfelelő helyről vásárolják az építési anyagot. Mármint megfelelő bányából. Vagy ilyesmi.

Egyszóval ez volt a szép terv, a lakosság pedig hitelt kaphatott volna a korszerűsítéshez. Mondom tagoltan, hogy a hívek is értsék: 90 milliárd forint – ez mondjuk 90 ezer családdal számolva családonként egymillió, vagy 180 ezer családnak félmillió forint – pénzt lakosságtól el, helyette hitel.

Támogatás – nem kell visszafizetni és nincs kamat.

Hitel – vissza kell fizetni, mégpedig kamattal együtt.

Most ezen megy a birkózás, mert a kormány nagyon szeretné azt a pénzt, az Unió pedig ragaszkodik hozzá, hogy az a lakossághoz kerüljön. Szerintem ideje lenne szervezni egy ütős békemenetet, mert a szemét Unió már megint bele akar pofázni a szuverén Magyarország szuverén kormányának szuverén lopásába. Védjük meg a kormányt, védjük meg Orbán Viktort! Nem leszünk gyarmat! Itt senki nem lophat! Csak a Fidesz!


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.