2016. szeptember 28., szerda

NEM TUDTA? ŐK A HALÁL ELŐL MENEKÜLNEK

GÉPNARANCS - GUMISZOBA BLOG
Szerző: Blog Televízió
2016.09.27.


Egy-másfél millió civil halt meg az elmúlt néhány év háborúiban Szíriában és Irakban. A sebesültek és lakhelyük elhagyására kényszerültek száma ennek a többszöröse. Az elmúlt időszakban csaknem fél évet töltöttünk el a menekültválság Balkán-útvonalának országaiban, erről szól az itt látható film.

Ön szerint mindez elegendő ok arra, hogy menekülésre fogja az ember? Ha a válasza igen, olvasson tovább. Ha a válasza nem, először próbálja megválaszolni a kérdést: “tudjukki” Soros György – a kormányzati propaganda szerint a menekültválság fő felelőse – tehát inkább képes meggyőzni egy szíriai arabot arról, hogy hagyja el otthonát, mint a körülötte csapkodó bombák?

Az elmúlt hónapokban csúcsra pörgött a menekültellenes kampány, melynek keretében gombamód bújnak elő a migránsszakértők, levitézlett állampárti spiclik, hazudozó kamuprofesszorok és ufószakértők személyében. Ami bennük mindenképpen közös: egyikük sem járt még menekültek között, soha szakmai kutatásokat nem végeztek ebben a témában. Tevékenységük nem a szakmai szempontokat, hanem a göringi elvet követi: az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani, csak el kell hitetni velük, hogy támadás alatt állnak.
 
Az 1920-30-as éveket idéző idegenellenes uszítás ma is ugyanazon célokat szolgálja, mint akkortájt. A politikai egyeduralomhoz vezető legrövidebb út a tömegek félelmének táplálásán keresztül vezet. A félelemkeltés leghatásosabb eszköze pedig annak sulykolása, hogy támadás alatt állunk. A félelem tömegpszichológiájának diktatórikus célokra történő felhasználását Orwell Óceániája mutatja be plasztikus érzékletességgel: az egész birodalomban látható kivetítők folyamatosan rémületet keltő képeket sugároznak, miközben a hangszórókból ellenséges bombák robbanásainak hangját közvetítik. Kísérteties az analógia a legkisebb faluba is eljutó hazai kormányzati plakátkampánnyal és a köz- és kormánymédia tetszőleges időpontban megtekintett adásfolyamával. A menekültellenes kampány kiötlői mostanában minden bizonnyal veregetik egymás vállát, milyen zseniális ötlettel tudták Magyarországot a menekültekkel szemben legellenségesebb és leggyanakvóbb országgá tenni (ezt közvélemény-kutatás igazolja), úgy, hogy mindeközben az ebben az országban gyakorlatilag nem települt le menekült. Miközben csupán az európai történelem egyik legszégyenteljesebb időszakának primitív propagandatanát hasznosították újra. Mindezt állítólag Európa keresztény értékrendjének érdekében...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.