2016. szeptember 30., péntek

TÁJÉKOZÓDJ! KÉRDEZZ! GONDOLKOZZ! - TANÁRI HELYZETÉRTÉKELÉS A FEL NEM TETT KÉRDÉSEK ORSZÁGÁBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Törley Katalin
2016.09.30.


Tanár vagyok. Nap mint nap gyalog járok be az iskolámba: szükségem van erre a szűk félórás zsilipelésre… Nap mint nap elmegyek a Podmaniczky utcában a hatalmas kék-sárga plakátok mellett. A Munkácsy utca sarkánál pedig egy piros-fehér-zöld verzió van, a gimnázium bejáratától alig pár lépésnyire. Már nem olvasom el őket, hiszen annyit olvastam róluk, mégis pontosan tudom, hol vannak, talán a pontos szöveget is tudnám rekonstruálni.

A tanítványaim nap mint nap mennek el maguk is a gyűlöletkampány eme látványos megtestesülései mellett, hónapok óta, a környező településekről, a külvárosból vagy a szomszéd utcákból az iskolába tartva, folyamatosan kapják az arcukba a plakátokra írt konzervüzeneteket. Ezek a fiatalok rendkívül érzékenyek a vizuális kommunikációra, talán el sem olvassák, talán el sem gondolkoznak a szavak értelmén, de a sárga mondatok bizonyosan beleégnek az agyukba. Beférkőznek a gyerekek tudatába, és rombolnak.

Meggyőződésem, hogy a tanároknak felelőssége és dolga van ebben a helyzetben. A felelősség egyrészt szakmai-pedagógiai, másrészt morális. Alapvető szakmai-pedagógiai cél, hogy olyan gyerekek, fiatal felnőttek kerüljenek ki az iskolákból, akik képesek kritikusan elemezni és megérteni a világot, amelyikben élnek, akik megfelelnek a rájuk váró kihívásoknak, akik képesek a társadalom felelős, autonóm és emberséges tagjaivá válni. Ehhez az kell, hogy megtanuljanak önállóan kérdezni, tájékozódni és gondolkozni, hogy elsajátítsák a megkérdőjelezés, a kételkedés képességét, hogy hajlandóak legyenek önállóan, a tények ismeretére és értékelésére alapozva véleményt formálni. Nem kis pedagógiai feladat, de egy jó iskolában akár minden szakóra is ennek a célnak a szolgálatába állítható.

A népszavazást előkészítő propagandakampány azonban pontosan az ellenkező irányba mutat. A hazugságokra, de legalábbis féligazságokra és csúsztatásokra épülő, és a félelemre alapozó, manipulatív állítások természetükből fakadóan eleve kizárják a vita kialakulásának lehetőségét, a kérdéseket, a párbeszédet. Könnyen befogadható, ugyanakkor a zsigerekre, a legalapvetőbb szorongásainkra ható üzenetek ezek, amelyek nem inspirálnak gondolkodásra, sőt igyekeznek kiiktatni azt. Egy rendkívül könnyű utat kínálnak fel: tessék, itt az igazság, mi megmondtuk, mi majd megvédünk, te csak rettegj szorgosan, van mitől. Elfedik a probléma komplexitását, nem segítenek hozzá a racionális, és az országunk jövőjét és milyenségét meghatározó felelős döntés meghozatalához, miközben elhallgatják azt a tényt, amely viszont az alapvető morális problémát veti fel: hogy a migránsoknak nevezett emberek döntő többsége a világ olyan országaiból jön, ahol háború van, ahol már nincs házuk, ahol nap mint nap százával, ezrével halnak meg nők, férfiak, gyerekek...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.