2016. szeptember 5., hétfő

"VOLDEMORT" - "MENNYI?" ROLAND - MEGMENTI A FIDESZ, VAGY ELENGEDIK A KEZÉT?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.09.05.


Már az ügyészség is vizsgálja Mengyi „Voldermort” Roland korrupciógyanús ügyét. A vádhatóság igazolta a 168 óra azon állításait, amely szerint a képviselő annak ellenére, hogy tagadta, aktív szereplője, sőt koordinálója volt mindvégig a pályázati csalásnak. Ezt csak azért is érdemes megjegyezni, mert a Fidesz az ügy kezdetén még próbálta menteni a helyzetet: Kósa Lajos például Mengyihez hasonlóan arról beszélt, hogy visszaéltek a képviselő nevével. Ezek a hangok időközben azonban elhalkultak, hiszen a pártnak nem kifizetődő, ha egy olyan képviselő mellé állnak, akinek a neve kapcsán egy erősen korrupciógyanús ügyben bizonyítékok sora merül fel.

A legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy a frakció elengedi „Voldemort” Roland kezét, ezzel is bizonyítva, hogy ez a kormány eddig sem, és ezután sem tűri meg a hasonló eseteket. Egy ilyen lépés azért lenne számottevő, mert ekkora botrányra 2010 óta nem volt példa: korrupciós ügy miatt függeszthetik fel egy fideszes képviselő mentelmi jogát, aki mellesleg nem csak országgyűlési képviselője a kormánypártnak, de választókerületi elnök, valamint a gazdasági bizottság gazdaságfejlesztési és versenyképességi albizottságának elnöke is.

„Voldemort” (Mennyi?) Roland esete:
A főügyészség
szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozás során megalapozott gyanú merült fel Mengyi Rolanddal kapcsolatban. A politikus barátja, K. Péter, a képviselő révén tudomást szerzett egy mintegy 800 millió forint összegű, uniós forrásból származó, szociális szövetkezetek támogatását célzó pályázat kiírásának a lehetőségéről, ÉS:

Mengyi Roland a pályázat kiírásáért, valamint azért, hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék el, 5 millió forint úgynevezett alkotmányos költséget kért a Mengyi Rolanddal kapcsolatban lévő döntéshozók részére, illetve további 5 millió forintot akkor, ha a pályázatuk nyer –
áll a főügyészség közleményében.

A főügyészég közleménye lényegében pontos kivonata a 168 óra
cikksorozatának. A vádhatóság egyben igazolta a médium azon állítását is, hogy Mengyi Rolandnak, valamint jogi képviselőjének közlésével szemben –, hogy az ügy szereplői nem éltek vissza a képviselő nevével, épp ellenkezőleg: a képviselő aktív szereplője, sőt koordinálója volt mindvégig a pályázati csalásnak...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.