2016. október 13., csütörtök

A KITÜNTETETT GYŰLÖLET

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.10.12.


Az emberi méltóság kérdése, pontosabban az, hogy egy társadalom intézményesen mit ért a fogalom alatt, kétségtelenül minősítő erejű. Miközben éppen ezt az intézményesítettséget lehet a hétköznapokban tetten érni. A hatalom viszonyában az emberekhez éppen úgy, mint a kitüntetésekben. Melyek egyikéről, némi késedelemmel, ma tudósította olvasóit a Sztárklikk.

Ez a kitüntetés nem más, mint az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke által átadott Emberi Méltóságért kitüntetés. Amelyet az MTI szerint 2016. október 8-án adtak át. De a lényeg nem az időpont, hanem az, aki kapta. Aki nem más, mint Wittner Mária. Az MTI címkézése szerint „volt fideszes parlamenti képviselő, 1956-os halálraítélt”. Amely flepni azt sugallja, hogy ezek egyike alapján érdemesült a kiérdemesült képviselőnő a díjra. Tekintettel arra, hogy Mécs Imre – ha az internetes keresőknek hinni lehet – nem kapott ilyen díjat, akkor a Fidesz padsoraiban töltött időt jutalmazhatták az említett kitüntetéssel. Mást nemigen. Tekintettel arra, hogy éppen a parlamenti padsorokban érdemelhette ki azt, hogy az
elemi gyűlölet mértékegységét is nyugodtan hívhatnánk 1 wittnernek. Márpedig a gyűlölettől mérgezett személyiség aligha tekinthető emberségesnek. Emberség nélkül pedig nehéz lenne a emberi méltóságról beszélni.

Ugyanakkor az is nyilvánvalóan látszik az utóbbi idők híreiből, hogy Wittner Mária kitüntetése szervesen illeszkedik a gyűlöletet felmagasztaló hazai közpolitika mozaikjába. Bayer Zsolt például lovagkeresztet kapott. A Terror Házának igazgatója ki is kiáltotta keresztes lovagnak ebből az alkalomból. Holott Jézus egyik tanítása sem szól úgy, hogy vesd meg felebarátodat. De a hétköznapi retorikából tudjuk, hogy a kereszténység értékrendjéről hazánkban nem azok beszélnek, akik aszerint is gondolkodnak. Elég ehhez a Ferenc pápa által képviselt értékrendet összevetni a menekülteket semmibe vevő KDNP-s állásponttal, vagy akár Erdő Péter kormánypártot erősítő, egykori nyilatkozatával a menekülteket illetően. A zajos, bár kormányból is támogatott, kisebbség által képviselt népszavazási eredményeket felmagasztaló, és az emberi méltósággal távoli rokonságot sem mutató értékrendről talán szólni sem érdemes...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.