2016. október 4., kedd

AZ ISMERETLEN HABONY MÁR SZÁMOLJA A FELADVÁNY MEGOLDÁSÁT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.10.04.


Folyamatosan hullámzik az, ami hullámzani szokott egy vészesen túltolt, gyűlölettől és hülyeségtől habzó kampány után. Még azt sem mondom, hogy majd gyorsan elmúlik, mert nem fog. Mindössze bő másfél év van a választásig.

Hölgyeim és uraim! Ez már a választási kampány. Most még mindenki elemzi és értékeli a vasárnapi eseményeket. Olyannyira, hogy napok óta nem láttuk sem Nógrádi tanárprofesszor urat, sem más migránslátót. Vasárnap óta nem ölik egymást a muszlimok, de még a fehér embert sem gyilkolják és a Teréz körúti robbantó sem olyan fontos téma jelenleg.

Most mindenhol az az elsődleges szempont, hogy a kormánypárt meggyőzze a híveket: brutálisan győztek. Nem fontos, hogy a népszavazás érvénytelen volt és innentől kezdve kit érdekel, hogy az érvénytelenségen belül hány liter/miatyánkkal győzött a vezér. Arról nem beszélnek, hogy érvénytelen, inkább összehasonlítgatják más adatokkal. Kicsit sem gáz, hogy közben a saját maguk által hozott törvényt köpik le.

Az egyszerűagyú szavazó amúgy sem emlékszik arra, hogy az uniós csatlakozásról szóló szavazás azért lett érvényes kevesebb szavazattal, mert akkor 25 százalék volt az érvényességi küszöb és totál másról szólt, teljesen más volt a kampány is. Aztán a Fidesz megemelte az érvényességi küszöböt 50 százalék plusz egy főre. Azért, mert azt hitték, ezzel kicselezik az ellenzéket, de magukat lőtték vele…lábon. Ámde nem baj, mert nincs az a kijelentésük, amivel ellenkezőt ne tudnának állítani bármikor és olyan döntésük sincs, amit le ne tagadnának...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.