2016. október 6., csütörtök

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: ROGÁN ÁLDOZÁS?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Endre István Simay
2016.10.05.



...hallgatva a kormányfő szövegeit nagyon is elképzelhető az, hogy ezeket a számokat nem igazán mutogathatták a vezérnek. Így Orbán talán tényleg az utolsó pillanatig elhitethette magának, hogy az alattvalók többsége szavazni fog. Felmentve őt az alól, hogy a kvóták ötletét felvető EP-passzust maga is aláírta. Mert Orbán Brüsszelben aláírta azt, ami ellen itt kampányolt. Milliárdokat pazarolva el a gyermekek, az egészségügy elől is. Az egyébként, hogy száját húzogatva, vagy harsogó mosolyra fakadva, de az emberek hajlamosak hitelt adni egy ilyen eredményeltitkolós forgatókönyvnek abból egy, a közállapotokra nézve szomorú következmény is adódik.

Az a rendszer ugyanis, amelyben előfordulhat az, hogy a vezérnek nem merik megmutatni a negatív körülményekről szóló híreket, azt inkább hívható személyi kultuszos diktatúrának, mint demokráciának. Amikor az emberek hajlamosak elhinni az említett forgatókönyvet, akkor az felér egy olyan közvélemény-kutatással, amely a magyarországi diktatúra de facto kialakultságának meglétét erősíti meg. Miközben persze tudjuk: az információhiány, a kozmetikázott információk könnyebben vezetnek irracionális döntésekhez, reakciókhoz, fellépésekhez. Amikor a diktátornak nem merik megmutatni a negatív eredményeket, akkor az egy önerősítő láncreakcióhoz vezet. A szegény beteg egyre inkább meggyőzi magát a saját csalhatatlanságáról, és az ápolók sem adnak ezt cáfoló visszaigazolásokat.

A Fideszben a jelek szerint elindult, illetve felerősödött ez a folyamat. Ami persze nem csak azt jelzi, hogy diktatúra márpedig van. Azt is jelzi, hogy a környezete elindította azon az úton, amely végén a félreállítás vár rá. Hacsak nem jár úgy, mint Sztálin. Akit annyira nem mertek, illetve akartak állítólag zavarni, hogy egy különben esetleg kezelhető roham végzett vele. Nem feledve persze azt sem, hogy a vezért falnak vezetni csak akkor van értelme, ha blamázs esetére van kéznél egy bűnbak. A végletes reakciók estére pedig egy pótvezér. A jelen helyzetben az sem kizárt, hogy az egészet Rogán nyakába varrják. Akit sokan tarthatnak egyre kínosabban szereplő szereplőnek a színpadon. Amellett elég magasan ül a hierarchiában, hogy vezéráldozat lehessen. Ha nem is nagy kár érte. Pótvezérnek pedig Lázár elég régóta rebesgetett pót-Viktor...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.