2016. október 23., vasárnap

ÉLJEN A NAGY OKTÓBERI KLEPTOKRATA FORRADALOM LEVERÉSÉNEK TIZEDIK ÉVFORDULÓJA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.10.22.


Jeles nap lesz holnap.
Október 23.-ra emlékezünk, 2006. október 23.-ra.
Emlékezhetnénk éppen 1956 október 23.-ra is, de ennek objektív akadályai vannak, hiszen emlékezni az tud, akinek vannak emlékei az adott eseményről, és ilyenek egyre kevesebben vagyunk, meg aztán ez egy speciális nap, a nemzet megosztottságának ünnepe.
Lehetett volna éppen a nemzeti méltóság ünnepe is, hiszen a forradalom és ellenforradalom hívei között abban azért egyetértés volt, hogy Rákosi Magyarországa igencsak túltolta az igazodást a Nagy Testvérhez, emellett példásan teljesítette Sztálin személyi kultuszának magyar verzióját, a kor köpcösének vastapssal megerősített személyi kultuszát.
Sajnos, ez a nap az idők folyamán teljességgel alkalmatlanná vált az ünneplésre, melynek oka az aktuálpolitikán túl az is, hogy a korabeli történések mindennek mondhatók, csak szépnek és emelkedettnek nem.
Akinek ebben kételyei vannak, az nézzen utána, kiket kellene hősként tisztelnünk, és szörnyedjen el, - a mai liturgia szerint egy szerencsétlen kis deviánst, egy gyilkos orvostanhallgatót, a pesti srác névre hallgató sosemvolt, idealizált figurát, meg a nemzet durva anyját, aki mára már rózsakeresztes hölgyként tetszeleg.
Maradjunk annyiban: ha ők szimbolizálják ötvenhatot, akkor nekem nehezen megy az áhítat, de lehetünk ezzel így néhányan, akik viszolyogva nézzük a mai potentátok hazudozásait, erőlködéseit.
Viszont ha már ünnep, hát keressük meg, mit lehet megünnepelni?

Adja magát a Nagy Októberi Kleptokrata Forradalom tizedik évfordulója, melynek leverését valóban ünnepelni lehetne.
1956 ötvenedik évfordulójára a világ számos országából vezető politikusok, államfők és miniszterelnökök látogattak el hozzánk, hogy kifejezzék tiszteletüket a magyar nép iránt, mely szembe mert szállni egy világhatalommal.
A Nyugat szeret ez ügyben velünk ünnepelni, hiszen ha ő mondja az ünnepi beszédet, könnyen el lehet felejteni, hogy az események tragikusra fordulását részben ők okozták azzal, hogy felelőtlenül és cinikus módon nekiküldték az embereket a szovjet tankoknak, jóllehet pontosan tudták, hogy Zsukov Vörös Hadseregének nem lehetünk ellenfele.
Mégis, azt a benyomást keltették, hogy adott esetben számíthatunk majd a segítségükre, akár fegyveres segítségre is.
Illúzió volt, Jalta rendelkezett és a Nyugat tartotta magát a megállapodáshoz, de némi lelkiismeretfurdalása azért volt és van is.
Úgy ötven ország vezetői jöttek el hozzánk, gondolom, a következő ötven évben ilyesmire nemigen fog sor kerülni.
A vendégeket óriási cirkusz várta, melynek oka az volt, hogy a Fidesz elvesztette a választásokat, és arra jutott, hogy az egyébként idiótaságokkal felkorbácsolt tömeghangulat alkalmas arra, hogy a gyűlölt Gyurcsányt, aki a választási vitában porig alázta Orbánt, azonnal el lehet kergetni...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.