2016. október 20., csütörtök

HAGYD A GYEREKED JÁTSZANI! - ÖT ÉVÜNK A FINN ÓVODÁVAL

HELLO MAGYAROK! BLOG
Szerző: Vilisics Feri
2016.10.19.


Leányunk nem kisbaba már: kijárta az óvodát, és pár hónapja már iskolába jár. A finn óvodában/óvodával töltött öt év során egészséges, nyelveken beszélő "nagylány" lett a szinte járni-beszélni is alig bíró babából. Mindeközben mi magunk, a felnőttek is beilleszkedtünk a szülői szerepbe illetve új lakóhelyünkön sem mozgunk idegenül többé. Akárcsak az új közegbe kerülő gyermek, úgy a költözéssel új közegbe kerülő felnőtt is sok kihívással néz szembe. A tanulás és beilleszkedés útját együtt tettük meg, kéz a kézben.


Mindeközben felmerült bennem a kérdés, vajon lehet-e a finn óvoda az alapja mindannak, ami jó a finn társadalomban?

Nos, ezt a nyájas olvasó döntse el maga, világnézete és épp esedékes hangulata szerint. Népünket, országunkat naponta vetjük össze más népekkel, országokkal, akár egész földrészekkel ("ázsiai viszonyok"), ha a retorika úgy kívánja. A mostani bejegyzés a finn óvodákról újabb lőszerül szolgálhat egy játszótéri beszélgetéshez, akár pro, akár kontra. Előre szólok: nem tudom, hogy a magyar óvodákban mi a gyakorlat, ezért még ha akarnám sem tudnék "összehasonlítgatni"...

Napi program
Az egyes óvodák "tanterve" letölthető pdf formátumban Helsinki város honlapjáról. 
A mi óvodánk fontos  programpontjai: 
- Pozitív énkép kialakítása
- Önállóság fejlesztése 
- Tanulási képesség erősítése
- Kooperációval erősíteni az együttműködést a családokkal
- A másság elfogadása és más kultúrák megismerése
 
Egészséges épület
Az épület 2001-ben épült és az akkor még újdonságnak számító "ökológiai" elveknek megfelelően építették. A város által vezetett pilot projekt célja az új középületek csökkentett energiafelhasználása, a természetes alapanyagok elterjedtebb használata, a beltéri levegő minőségének javítása, a környezetbe illeszkedő építészeti megoldások alkalmazása, az óvoda és a szülők közti kommunikáció erősítése, és a közösségek és óvodák közötti kooperáció javítása. A projekt zömmel pozitív visszajelzéseket kapott ezért a város folytatta a "fenntartható" óvodák építését.
 
Menta, levendula, rozmaring
Az ovi magába foglalja a bölcsődét is. A gyerekeket három fő korcsoportba sorolják: a pelenkás gyerkőcök a Menta, a 3-5 évesek a Levendula míg az 5-6 évesek a Rozmaring csoportba kerülnek, ami egyben az iskolai előkészítő is. 
Fontos megfigyelni a csoportnevekben rejlő semlegességet. A virágnevek egyik csoportot sem emelik a másik fölé, így senki nem érzi magát csupán emiatt a másiknál alantasabbnak vagy "felentesebbnek". :) 
A Menta, Levendula és Rozmaring csoportokon belül is vannak korkülönbségek, amelyek jelentősek is lehetnek. A háromévesek más foglalkozást igényelnek mint az ötévesek, ezért a gyerekeket kisebb csoportokra osztják. Mivel ezeknek az összetétele szintén évről-évre változik, a gyerekek évente választhatnak csoportnevet maguknak. Tavaly a Levendulák kiscsoportja a "Nyuszik" nevet kapta, idén ők "Teknőcök" lettek. A nagyobbak tavaly "Dinoszauruszok" voltak, idén a "Cicák" nevet választották. A névválasztás az óvónő elmondása szerint a sértődés kiküszöbölését szolgálja. Régebben ők is "kicsik" és "nagyok" megnevezéseket használták, amire a háromévesek bevágták a durcit, mondván, hogy ők már nagyok! 
 
Zöld zászló és krumpli
Az óvoda részt vesz az Eco-School nemzetközi programban, amely a gyerekek jobb környezeti nevelését célozza. Az óvoda egy sor feltételnek megfelel, ezért most ott leng rajta a képzeletbeli zöld zászló, amelyet azonban el is lehet veszíteni. 
Pár példa: az óvoda szelektálja a hulladékot és fokozottan ügyel az energiatakarékosságra. A vécében infraérzékelős lámpák és csapok vannak, amelyek csak akkor működnek, ha tényleg igény van rájuk. A gyerekek minden héten kirándulni mennek a (nagyon)közeli erdőbe, ahol játékos feladatokat kapnak a természet jobb megismeréséhez. Ha bekukkantunk egy ilyen erdőfoltba, akkor Robin Hood elképzelt erdeje (vagy a Blair Witch project) elevenedik meg előttünk. A természetesség csak a látszat, hiszen minden bot, minden kő már meg lett forgatva ezerszer, a lehullott ágak kupacokba hordva majd széttúrva majd újra összehordva...  A lányom szerint a rét közepén terpeszkedő kör alakú erdőcskében MörriMönki lakik, aki teheneket fogyaszt. 
Az ovisok tavasszal kertészkednek az óvoda saját veteményesében. A közeli szántóföldön a környék óvodái egy közös földterületet használnak, amelyen a gyerekek krumplit ültetnek. A betakarítást szintén a gyerekek végzik...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.