2016. október 14., péntek

MAGUKRA HAGYOTT INTERNETEZŐ GYEREKEK

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.10.14.


Az Egyesült Államokban minden második szülő nem tudja, hogy mit csinál gyermeke az interneten. A Microsoft által finanszírozott National Cyber Security Alliance felmérése mutatta ezt ki. Nyolcszáz 13 és 17 év közötti fiatallal foglalkoztak és ugyanennyi szülővel
 
A szülőknek több mint a fele beismeri, hogy keveset tud gyermekei virtuális tevékenységéről. És a serdőlők 60%-a vallja be, hogy szülei tudta nélkül van on-line accountja. De ami még meglepőbb, a szülők egyharmada el sem tudja képzelni, hogy ilyen helyzet előadódhat.
 
Nem hangzanak egybe azok a szabályok sem, amelyekről a szülők azt állítják: betartásukat megkövetelik a gyerekektől, azokkal, amelyeknek a gyerekek szerint alá vannak vetve. A szülők fele állítja, hogy azt kérte gyerekeitől, hogy osszák meg velük accountjuk jelszavát. A serdülőknek azonban csak 16%-a erősíti meg ezt.  A szülők kétharmada állítja, hogy kérte gyermekétől az on-line-on szerzett negatív tapasztalatok megbeszélését, de a tiniknek csak egyharmada ismerte be, hogy kapott ilyen felkérést.
 
A londoni School of Economics felmérése azt mutatja, hogy a serdülők egyre inkább jelen vannak a hálón és egyre több veszély les rájuk. Ilyen veszély a pornográfia és a gyűlöletkeltés...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.