2016. október 30., vasárnap

"NEM A SAJTÓSZABADSÁG SZŰNIK MEG MAGYARORSZÁGON, HANEM A SAJTÓ"

B1... BLOG
Szerző: B1blog
2016.10.30.


Ellenzéki sajtó? Ősszel elintézik – somolygott egy informátorunk még augusztus végén.

Hittük is, meg nem is. Már nem csak sajtó-berkekben volt masszív pletyka, hogy „Mészáros Lőrinc” kinézte magának a Népszabadság kiadóját, a Spéder Zoltán személyes „G-napja” után az Index sorsa is kérdésessé vált, de az „ezt azért nem merik meglépni” naivitása még hat év után is munkált bennünk.

Két hónap telt el a fenti beszélgetés óta. Vegyük sorra az ellenzékinek tartott sajtó fontosabb elemeit:
Népszabadság:

A történet közismert, a végeredmény borítékolható volt a felfüggesztés bejelentését követően. A kiadót már – néhány áttételen keresztül – megszerezte „Mészáros Lőrinc”. Az még kérdés, hogy magát a Népszabadságot újra indítják-e Liszkay Gábor vezetésével, de feleslegesnek tűnik ráindítani egy második Magyar Időket a már meglévőre. Nem is szükséges. A Népszabadság csak egy látványos zászlóshajó volt egy hihetetlenül masszív flotta élén.

Hogy mennyire komoly a flotta, azt mi sem jelezi jobban, hogy a következő orgánumokra tette rá a kezét „Mészáros Lőrinc”: Népszabadság, Világgazdaság, Manager Magazin, Nemzeti Sport, Nemzeti Sport Magazin, Népszabadság Top kiadványok és mellékletek, nol.hu, vg.hu, Új Dunántúli Napló, Heves Megyei Hírlap, 24 óra, Somogyi Hírlap, Új Néplap, Világgazdaság kiadványok és konferenciák, Hírmátrix.hu, Tolnai Népújság, Békés Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Grátisz, Vasárnap Reggel, bama.hu, baon.hu, beol.hu, heol.hu, kemma.hu, sonline.hu, szoljon.hu, Képes Sport, Sport and Life, nso.hu, Autó-Motor, Autómotor.hu, Fanny magazin, Lakáskultúra, Tina Konyha, Ínyenc, Édes élet, Test&Lélek, hot!, hot! extra, mindmegette.hu, Astronet.hu, Lakáskultúra Online, Bravo magazin, mainap.hu, tvműsor.hu, jegyed.hu, lapcentrum.hu, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Veszprémi Napló, Vas népe, Zalai Hírlap, Veszprémi 7 nap, Hévi forrás, Mega Infó vidékjáró Magazin, Nagykanizsai Maraton, Szuperinfó lapcsoport, Várpalotai Hírek, feol.hu, duol.hu, veol.hu, zaol.hu, vaol.hu, mcsatorna.hu, likebalaton.hu, randizol.hu, szallasbomba.hu, dunadigital.hu, fejerdigital.hu, naplodigital.hu, vasdigital.hu, zaladigital.hu.

Szép, nagy falat.

Mindmegette.hu
Népszava:

A lap évek óta a totális csőd és a megszűnés között billeg. Bár éveken keresztül tartotta lélegeztető gépen az újságot néhány MSZP környéki pénzember, adományaik hektikusak, kiszámíthatatlanok voltak, lényegében könyöradományként érkeztek. Ennek ellenére a szocialista politikusok szerettek úgy gondolni az újságra, mint sajátjukra – ha a finanszírozást nem is, a követelőzéseket illetően igen. A lap és a párt útjai azonban lényegében két éve teljesen külön váltak. 2016-ban a megjelenést német szociáldemokrata alapítványok támogatják, ha nem is vastagon, de legalább németes precizitással. Példányszámokról persze jobb nem is beszélni – a legjobb esetben is legfeljebb napi 10 ezer eladott újságról beszélhetünk. (Ez nagyjából a Magyar Hírlap és a Magyar Idők közös napi példányszáma.)

Hozzávetőleg egy éve köztudott, hogy a szocialistákhoz – nem alaptalanul – sorolt Geomédia, a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek kiadója szemet vetett a Népszavára. Számos elképzelés született a lapok integrációjára – így mindenkit meglepetésként ért, amikor bejelentették: a Magyar Hírlap egykori tulajdonosa, a svájci Marquald Média veszi meg Geomédiástól a Népszavát. Még ennél is nagyobb meglepetést okozott a kiadó későbbi reagálása: ők bizonyosan nem vesznek részt az üzletben. Nem is, mivel a lapokat egy rejtélyes, épp bejegyzés alatt álló lichtensteini vállalat vette meg Jürg Marquard nélkül.
Hogy ki a valódi vevő – sejtelmünk sincs...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.