2016. október 4., kedd

ORBÁN ÖSSZEHOZTA A MAGYAROK TÖBBSÉGÉT, DE NEM PON T ÚGY, AHOGY SZERETTE VOLNA

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: nickgrabowszki
2016.10.04.


...Az a baj, hogy nem hiszünk Orbánnak. Pedig már idejekorán, és elég világosan megmondta: Brüsszel felé szeretett volna erőt demonstrálni.

Hogy megmutassa, vele számolni kell. Hogy ne csak egy legyen a kb. 100 különböző mértékben fajsúlyos európai politikus közül. Mert őt nem lehet simán csak leszavazni. Meg akarta mutatni, hogy mögötte 4-5 millió ember áll közvetlenül. Hogy őt támogatja a magyarok többsége. Még akkor is, ha ezt a támogatottságot hazugságok millióival, az uszítás hónapjaival éri el.

De nem érte el. Nem sikerült neki. Nagyon nem. A célját nem érte el.

Európa megmentéséből az lett, hogy legalább a hatalmat nem bukták el.

A hódítás helyett átálltak túlélési üzemmódba. És ennek nagyon örülni látszanak. Hogy ezt elsöprő sikerként kommunikálják, ahhoz még talán Göbbels dr. is tapsolna. Pedig ő aztán tudott egyet s mást arról, miként kell a fejveszett menekülést rugalmas elszakadásnak beállítani.

Az érvényesség önmagában nem számít sokat. Az csak kötelezte volna a Parlamentet a törvényalkotásra. De azt kötelezettségalkotás nélkül is megtehette volna. (És akkor se lett volna sok értelme.) És ezt érvénytelen népszavazás után is megteheti.

Az érvénytelenség viszont rámutatott arra, hogy még csak el sem ment a magyarok többsége szavazni, nemhogy támogatta volna Orbán álláspontját. Még akkor se, ha esetleg tartott az idegenektől, és egyetértett Orbánnal. 

És innen már azért jól látszik talán, hogy miért kudarc a népszavazás a Fidesznek. Hogy miért kell letagadni az érvénytelenséget. Mert az azt jelzi, hogy Orbán össze tudja ugyan hozni a magyarok többségét, de azok éppen ellene állnak össze...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.