2016. október 7., péntek

ORBÁNISTA TB-FENYEGETÉS A MAGYAR MENEKÜLTEKNEK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.10.06.


Az ország – a gazdasági exodus kormányának köszönhetően – erőteljes ütemben veszti el a nyitott, fejlődőképes, nyelveket tudó, vagy megtanulni hajlandó állampolgárokat. Hosszabb, rövidebb időre. A kormány a jelek szerint úgy döntött: rájuk ijeszt. A hazai egészségügyi rendszeren keresztül

A HVG a kormánytól nem túl messze lebzselő Magyar Időkre hivatkozva közli a legújabb ötletet ezen a téren. Eszerint megbüntetnék azokat, akik külföldön dolgoznak, de Magyarországon járnak orvoshoz. Azt a titkot nem leplezik le, hogy ugyan kihez? Tekintettel arra, hogy az az egészségügy, ami elől legutóbb gyűlöletplakátokra költötték az adófizetők pénzét, már most is orvoshiánnyal küzd.

Annyira, hogy már a háziorvosi praxisok jövőjével kapcsolatban is több ezer leendő háziorvos hiányával lehet számolni a közeljövőben. Amikor ez bekövetkezik, az Angliában dolgozó fiatal valószínűleg hamarabb talál majd Londonban egy jó magyar orvost, mint Magyarországon. Akit természetesen meg kell majd fizetnie. Amiért Angliát érdemes emlegetni, az egyrészt az, hogy

London maholnap talán sikerrel pályázhat a legnagyobb „vidéki” magyar város címére. Amennyiben az ott élő magyarok számát tekintjük. Másrészt a szavazás másnapján már sokak által megbánt Brexit hatására megszűnik az uniós ellátási rendszer a szigetországban.

Ahhoz azonban, hogy fizetnie kelljen valakinek az ellátásért, nem kell Londonban orvoshoz mennie. Ha nem akar Magyarországon több hónapos várólistára kerülni, szintén ki kell csengetnie némi pénzt. Amihez még hozzájárul a külföldön dolgozó esetében az utazási költség is. Ha pedig jelentősebb pénzáldozat árán, de itthon akar orvoshoz menni, akkor a legjobban teszi, ha felkeres egy önállóan praktizáló doktort. Hamarabb ellátáshoz jut, és nem kell találgatnia, hogy mennyi hálapénzt illik adni. Ellátják, fizet, számlát kap róla. Mindezek alapján, a kilátásba helyezett fenyegetés elég üres halmaznak tűnik. Még akkor is, ha elvileg elfogadható álláspont, hogy a tb-fizetés helyén járjon valaki orvoshoz. Mely álláspontot illetően a kormány nem tűnik ilyen érzékenynek, ha az adófizetés helyéhez kellene kötni például a szavazati jogot. Mely adófizetésből – még ha esetleg csak közvetve is – a külföldön dolgozók elég jelentősen kiveszik a részüket.

Ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján, az utóbbi években folyamatosan növekedett a hazautalt pénz mennyisége. Ami azt is jelenti, hogy a banki szolgáltatásokon, illetve a vásárlásokon keresztül bevasalt állami bevétel mértékének is növekednie kellett. Mégpedig az ezermilliárdos nagyságrendben Magyarországra érkezett utalások nyomán. Némi demagógiával tehát azt is mondhatnánk, hogy a hazautalt pénzt elköltő családtagok – az áfán keresztül – jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy plakátolni lehessen a menekültek ellen. Az Orbán-kormány ebben az olvasatban a magyar gazdasági menekültek pénzén kampányolt a menekültek ellen. Holott költhette volna a pénzt az egészségügyre is. Ha már olyan féltő gonddal óvja a tb-rendszeren alapuló ellátást.
Mely óvás – mint azt a HVG is jelzi – azért némileg nehezen ellenőrizhető állapotokon keresztül valósítható meg. Feltéve, ha az emberek nem a másik tányérját kukkolják egész nap...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.