2016. október 27., csütörtök

STADIONJELLEGŰ ORSZÁG

REZEDA VILÁGA
Szerző: rezeda
2016.10.26.


Most, hogy szétnézünk a romok között, amit a hordák itt hagytak nekünk, az emberbe egyszer csak hirtelen, váratlan beléhasít a fölismerés, hogy ez a gőzölgő szarhalom, ez már nem ország. Ez egy stadion, illetve nem is igazán, hanem vakondtúrásos, birkapöttyös legelő, ámde mindenképpen futballpálya két kapuval mindenki gyönyörűségére.

Olyan, amelyet Orbán valaha megálmodott, és jelenleg is folyamatosan álmodik, saját, belső használatra, szotyolapökködés közepette folyik ki a gőzzel teli fejéből szünet nélkül. Minden van itt, ami egy láblabda eseményre jellemző, csak négyzetre emelve. Két tábor, akik kellőképpen utálják egymást, olyannyira, hogy ölre is mennek.

Illetve az elvetemültebb üti a védtelent, mert szidni merte a kapitányukat, sőt, minden határon túlmenve ki is fütyölte őt, ami egyértelműen vért kíván, mert így rendeli azt a szurkolói böcsület. Ezek ketten már a stadionban pofozkodnak, nyugdíjas üt történészt, nagymama egyetemistát, a rend fenntartói pedig csak mélán nézik, ahogyan folyik a vér...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.