2016. november 1., kedd

A CSENYÉTEI ASSZONYOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.11.01.


Ez nem ballada, bár lehetne az is akár. És nem is asszonykórus.

Újra előkerült az egyszer már feledésre ítélt őrület, és szorgos degeneráltak imaláncot hoztak létre Orbán Viktor lelki üdvéért. Fél éven át naponta öt percet kell erre szánni, ami igazán semmiség. „Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa néked! Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon, és megvédjen a veszedelmektől! Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a gonosz cselvetésétől!”

Így kezdődik az ima, ami a maga műfajában egy csoda, egy műremek, és én mégsem erről óhajtok értekezni, sokkal inkább arról, milyen világot hozott létre az az organizmus, akit az imádság erejével kell megóvni a reá leselkedő veszedelmektől. Mert kitetszik, hogy az Úr nem volt előtte, és nem mutatta meg neki a jó utat. Sőt, elég szar utat mutatott néki, ha már ilyen emelkedettek vagyunk a keresztségben.

Szeretett népe éppen hogy éhen nem döglik. Morcosak lehetünk emiatt? Csöppet sem vethetjük a szemére, hiszen mégiscsak földi halandó ő, akinek a feje egyáltalán nem káptalan. Ezért a migráncsok ügye, az Unióval vívott permanens háború, a kerítések megalkotása, stadionok fölhúzása és a kisvasutak gondja mellett ilyen mellékes dolgokra, hogy az alattvalóknak élni is kellene a birodalomban, már nem futja az idejéből és erejéből...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.