2016. november 9., szerda

ALKOTMÁNYOS BUKTA: JÖHET A HAZAÁRULÓZÁS

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.11.09.


Sok hűhó semmiért. Így lehetne nevezni a hetedik alkotmánymódosítás körüli mizériát, amelyet kedd délelőtt a Jobbik és az MSZP tiltakozása, a DK távolmaradása és az LMP nem szavazata mellett nem fogadott el a parlament.

Elment tehát 15 milliárd adóforint, úgy, hogy egy érvénytelen népszavazásra benyújtottak egy alkotmánymódosító javaslatot, összecsaptak körülötte, míg végül az is elbukott, és nem maradt más, csak pártpolitikai csatározás a romokon.

Hol voltak a támogatók?

Ahhoz, hogy a módosítás átmenjen, „nagy kétharmad” kellett volna, tehát mind a 199 képviselőnek a kétharmada, vagyis 133 képviselő igenje. A Fidesz-KDNP-frakció jelenleg csak 131 képviselővel rendelkezik, tehát két honatyát még mindenképp meg kellett volna nyerni, hogy a hetedik módosítás átmenjen.

Nem tűnt ez egyáltalán lehetetlennek, hiszen a kormányoldal szerint jobbikos és LMP-s politikusok is elfogadhatónak tartották a módosító szövegét. Persze az LMP-nek és a Jobbiknak is voltak kifogásai: a Jobbik, mint ismert a letelepedési kötvények megszüntetésétől tette függővé szavazatát, az LMP szerint pedig nem old meg semmilyen problémát a tervezet.

Ugyanakkor például Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzője sem tartotta kizártnak, hogy a nemzeti szuverenitást figyelembe véve a politikusok átgondolják majd álláspontjukat, és végül igennel szavaznak.

A jobbikos Mirkóczi Ádám szerint az sem volt kizárt, hogy a Fidesz megpróbál ellenzéki képviselőket megvenni, ám mint az eredményből látszik, erre nem került sor...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.