2016. november 28., hétfő

AZT MONDTÁK, A KISFIAM SOSEM FOG JÁRNI

BEZZEGANYA 
Szerző: Tünde/Pankuci
2016.11.28.

Sajnos Petyának a test és fejtartásával is gondok voltak, így felkerestünk egy kyropraktőrt. Ő megnézegette, megvizsgálta Petyát és egy pár perces kezelés után („kiskalapáccsal” megkopogtatta a gerince és a koponyacsontja néhány pontját) közölte, hogy havonta egyszer menjünk el hozzá és higgyük el, hogy lesz változás! Amikor kifizettem volna a kezelés árát, nem fogadta el. Mondtam neki, hogy szerencsére vagyunk olyan helyzetben anyagilag, hogy nem okoz gondot. Válasz: Ő is el tudja dönteni, kinek a gyógyulásához járul hozzá így, és ő Petyát választotta! Ilyenben azóta sem volt részünk. Több hónapon keresztül jártunk hozzá és szépen, lassan tényleg észre lehetett venni, hogy már nem lógatja oldalra a fejecskéjét.
A 2012-es év (így utólag visszanézve) igen sok orvoshoz járással bírt. Kardiológiai kontrollra jártunk 3 hetenként. A műtét előtti időszakban azért, hogy nézzék a gyógyszerek hatását Petyára – kell-e esetleg korrigálni rajta?  A műtét után pedig azt figyelték, hogy befogadja-e a „foltot” a szervezete, jól működik-e vele a szívecskéje? A másik hely, ahol sokszor jártunk, a neurológia. Átmozgatták, megnézegették őt, és frissítették az otthon végzendő feladatok listáját. Nyáron volt az orrmandula műtétje. Kivették, hogy a szívműtétnél az altatás könnyebb legyen. Augusztusban pedig maga a szívműtét, ami miatt kicsit több mint két hétig voltunk kórházban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.