2016. november 7., hétfő

ÉLJEN NOVEMBER 7. EMLÉKE!

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.11.07.


Pénzes ünnep volt ez valaha, a rendszerváltás hősei ott álltak a sorban az ünnepségen, kezüket mereven előre nyújtva, pirosló fülekkel várták a borítékot, melyet elvtársi kézfogás kíséretében az intézet, intézmény, gyár vagy szövetkezet igazgatója, elnöke adott át, megköszönve a szocializmus építésében kifejtett kiemelkedő munkát.
Utána a delikvens pucolt a helyére és megpróbált felülkerekedni esendő emberi természetén, későbbre halasztva, hogy megszámolja a szégyen nagyságát - nem mindig sikerült neki.
Volt persze előtte Himnusz, utána Internacionálé, közben beszéd, melynek hossza az előadó humánumától függött, a beszédben volt Auróra, Téli Palota, Szmolníj, Lenin elvtárs Razlívban, páncélautó, kozákok, matrózok, Csapajev, Kocsubej, stb. - Sztálin elvtárs neve nem került említésre - és a munkásosztály győzelme.
A beszéd nem tudott olyan jó lenni, hogy népszerűségben megelőzze a pénzosztást, mely nagy hatással volt uralkodó osztályunk osztály-öntudatára.
Ha ezzel a szép szokással nem hagy fel a létező szocializmus vezérkara, tán még mind a mai napig ott gazsulál a párttitkárnak a vörös drapériával fedett asztal előtt értelmiségünk színe-virága.

De nem így történt, mára elfeledett ünneppé lett ez a nap, melynek jelentőségét a jobboldal az ilyen esetekben szokásos módszereivel iparkodik megtagadni, elsősorban puccsot emlegetve, jóllehet puccsal megdönteni a cári birodalmat éppoly reménytelen vállalkozás lett volna, mint a nemzetet meglopó Orbánból a nemzetért dolgozó államférfit csinálni.
Amúgy is érdemes lenne a forradalmat kicsit pontosabban meghatározni, mert jelenleg azt tartják sokan forradalomnak, ha az országot kifosztók személyi összetételében változás történik, pedig egy rendes forradalomban az alapvető társadalmi viszonyok változnak meg, például azokhoz kezd csordogálni a pénz és a hatalom, akik annak előtte kisemmizettek voltak.
Az nem forradalom, ha György Gordon kezéből Viktor Mihály kezébe megy át a hatalom, te ugyanúgy fogod csücsöri szájjal cummantani a hazából rád eső részt, mint annak előtte.
Forradalom az lenne, ha egy politikai változás eredményeképpen neked jutna lényegesen több, mint azoknak, aki jelenleg az ország bánatos testén élősködnek,
Na, ettől mostanában nem kell tartanod...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.