2016. november 24., csütörtök

MORÁL VAGY ORÁL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.11.23.


A legszörnyűbb az egészben a módszer.
Nem friss találmány, régóta alkalmazza ez a banda, és meg kell hagyni, általában sikeres is.
Azt minden további nélkül el tudom fogadni, ha az államigazgatásban egy vezető azt mondja valamelyik beosztottjának, hogy nem szeretne vele dolgozni, váljanak meg egymástól, de Orbanisztán nem így működik.
Itt nem hívja be senki az áldozatot, tudatni vele az örömhírt, csak onnan tudja meg, hogy valami gond lehet vele, hogy ráesik az ellenőrzés, aztán az adóhivatal, rosszabb esetben a rendőrség vagy az ügyészség, és mire kettőt pislant, már viszik is pórázon az előzetesbe.
Az előzetes letartóztatás azért különlegesen finom, mert nem konkrét, nincs pontosan meghatározott határideje, évekig is el lehet húzni anélkül, hogy bármilyen döntés születne.
A bíróság majd a szakmai szolidaritás jegyében olyan büntetést szab ki, mely lefedi az előzetes letartóztatás időtartamát, így az államnak nem kell kártérítést fizetnie a jogtalanul fogvatartottaknak.
Ha az áldozat megijed, annyi is neki, ha nem ijed meg, igaza lehet, csak éppen az életét, a karrierjét tették tönkre végleg.

Más a helyzet, ha valaki kívül esik a hatalom hatáskörén, ilyenkor gondosabban kell eljárni.
Először is gondosan meg kell tervezni a kiválasztott áldozat eltávolításának módszerét, menetét, az alkalmazott eszközöket, ki kell választani az akcióban résztvevő személyeket, és motiválni kell őket.
Meg kell találni a magyarázatot a nagyközönség számára, mely indokolja a kiválasztott eltávolítását, és meg kell tervezni a karaktergyilkosságot meg a média-hadjáratot.
Erre a célra rendelkezésre áll a médiumok kilencven százaléka, a "közeli" televízió-csatornák, rádiók, a nyomtatott és az elektronikus sajtó, továbbá a blogvilág azon része, mely egyik kezével ír, a másikkal a kalapot tartja, mellyel összekoldulja a hétvégi töltöttkáposzta alkotóelemeit.
De bizton lehet számítani a hasznos ostobákra is, cica és kutyus-szakértőkre, a pincében drótonlógva szülés híveire, a feltűnési viszketegségben szenvedőkre, továbbá a világgal haragos viszonyt ápoló gyűlölködőkre, akik számára egy-egy új célpont maga a kéjhömpöly.
Nem egyszerű a feladat, de a főníciaiak kreatív innovációja óta nem is megoldhatatlan, bár sokszor még ez se kell, elég hozzá az önfényezésre minden emberben fellelhető késztetés: lám csak, milyen fasza csaj/pasi vagyok!
Én aztán nem tűröm az igazságtalanságot, meg fellépek az elnyomás ellen, és bátor is vagyok, habár a metrón azért nem merem olvasni a 168 órát...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.