2016. november 2., szerda

OKÉ, DE KI JÖN MAJD ORBÁNÉK UTÁN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Vendégszerző: Boda András
2016.11.01.


Egy interjúban ezt mondja Tölgyessy Péter politikai elemző, aki anno, a kilencvenes évektől 2006-ig maga is belekóstolt a politikacsinálásba: kezdetben a sokak (szerintem leginkább: felületes) véleménye szerint mindenért, de legalábbis nagyon sok mindenért felelős Szabad Demokraták Szövetségének egyik meghatározó személyisége, frakcióvezetője majd a párt elnöke is volt – aztán, ahogy mondani szokás, nagyot változott a világ, s ő 1998-2006 között már a Fideszben ténykedett.

Azt aligha lehetne rákenni, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánna korábbi pártjával és annak fejével: az interjúban csak úgy kopognak a karakánul, tűpontosan megfogalmazott mondatok. „Egy országot akkor is egyben kell tartani, ha sikertelen – és Magyarország meglehetősen sikertelen. Ha nem tudunk eredményt elérni, akkor legalább felelőst és ellenséget kell adni. Ezt az Orbán-rendszer roppant tehetséggel végzi, világcsúcsszintű bűnbakképző.” Vagy: „A lelki dimenzió nagyon jelentős. Orbán Viktor egyszerűen visszamondja azokat a hiteket, képzeteket, mítoszokat, amelyeket a magyar közvélemény többségében gondol. Ezt pontosan mérik is a kormány környékén, és egyszerűen visszakiabálják, amit hallani akarnak az emberek, elképesztő sikerességgel.”

Netán: (Orbán Viktorról szólva) „Habozás nélkül alakítja céljaihoz akár a tényállításait is. Az igazság és a racionalitás nála mindig a politikai akarat szolgálólánya volt.” Hosszasan idézgethetnénk még, bőven van anyag – olvassátok el, ha gondoljátok, érdemes. Nagyon érdekes az a rész is, amelyben Tölgyessyt arról a téziséről kérdezik, mely szerint a centrális erőtér a mai politikai váltógazdaság keretei között nagyjából leválthatatlan: ő meg is indokolja, miért vélekedik így, ám aztán hozzáteszi: „Néha megdöbbentően gyorsak a rendszerváltások.”

De azok ám… veszedelmesen. A napokban beszélgettünk valahol, szokás szerint csupa nemzetellenes, hazaáruló, liberálbolsevik dologról, és valaki bedobta, egyszerűen fel nem foghatja, minek kéne még itt történnie, hogy egy kicsit bemoccanjon már a nép; hogy közérthetően, a maga egyszerű módján elmagyarázza pár pökhendi, senkiházi, semmirevaló tahónak, hogy mennyire nem helyénvaló a., mindent ellopni, b., folyamatosan hazudni, c., a meglopottak pofájába röhögni. Hosszasan folytathatnánk persze, de a mostani ügyhöz elég lesz ennyi is. Szóval mi kell a robbanáshoz?


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.